Free Music!

Néhány zenei startup, melyeket az Apple megvehetne

2016. március 14. - Pléh Dániel

2012 őszén az Apple a digitális zeneletöltések 75%-át birtokolva, nyugodtan ült babérjain. A Steve Jobs majd Tim Cook által vezetett cég számára a digitális zene sokáig egy végtelenül egyszerű, egyismeretlenes egyenlet volt, melynek a megoldás minden esetben az iTunes volt. Az eleinte csupán zenekezelő, majd később áruházzá alakult szoftver előbb a tengerentúl, majd a világ legnagyobb zeneáruházává vált és úgy tűnt, az Apple számára semmi nem indokolta, hogy a streaming és egyéb zenei szolgáltatásokkal foglalkoznia kelljen.

Alig egy év alatt, 2013 végére aztán az Apple abban a helyzetben találta magát, hogy valamilyen formában választ kell adnia az egyre erősödő streaming piac kihívásaira. A 2013 és vége, illetve a 2014-es év elején történtek drasztikus változást indítottak el a digitális zene jelenlegi egyeduralkodójának, az Apple-nek és az iTunes-nak a piaci helyzetében.

beats-music-ipad.jpg

Ezek az elindult változások pedig lépéskényszerbe hozták a hosszú éveken át végtelenül kényelmes helyzetben levő óriáscég tartalomipari részlegét. Az iTunes letöltések növekedési üteme már 2012-ben elkezdett csökkenni, s így hiába dominálta továbbra is az Apple és az iTunes az egyedi letöltési (a lá carte) piacot, a streaming szolgáltatások előretörése és az megoldásnak szánt iTunes Radio egyértelmű sikertelensége miatt az Apple lépéskényszerbe került.

Ennek a fordulatnak volt kézzel fogható jele a Beats Music akvirálása, az Apple Music indítása, illetve az iTunes Radio bezárása is. Sokkal kevésbé ismert tény ugyanakkor, hogy az Apple további  zene akvizíciókat hajtott végre a tavalyi év során, amelyek alapvetően egy  full service zene  kiadó irányába mutatnak…  

Az Apple elképesztő mennyiségű készpénzen ül, amelyhez képest egy-egy zenei start-up vagy már nem is startup fázisban szolgáltató megvásárlása  aprópénznek tűnik.  Íme tehát néhány olyan cég, akiket az Apple megvásárolhatna:

apple-acquisitions.jpg

Soundcloud

Már 2014-ben felröppent a pletyka, hogy az Apple következő  nagy digitális zenei akvizíciója a Soundcloud lesz.  2014-ben a berlini céget majdnem megvásárolta a Twitter, azonban a kiadók oldaláról meglebegtetett perek elriasztották a mikroblog szolgáltatót. A helyzet azóta annyiban változott, hogy több kiadóval  is megállapodásra jutottak, illetve létrehozták azt a hirdetési megoldásukat, amely révén fenntarthatóvá szeretnék tenni a Soundcloud működését. Pénzügyileg ugyanakkor ,minden eddiginél ingatagabb a berlini cég helyzete, ami éles kontrasztban áll azzal, hogy az egyik legnépszerűbb zenei szolgáltatásról beszélünk.  

Az Apple zenei portfoliójába legalább annyira illik, illene a német szolgáltatás, mint amennyire a Twitter számára hasznos lehetett volna. A Soundcloud nem elsősorban a mainstream tartalmakra fókuszál, így önállósága abszolút nem is zavarná az Apple Music-ot, ellenben kivéálthatná a  továbbra is a fókuszát kereső  Apple Music előadói platformot.

Pledge Music

A Pledge Music is  az Apple Music dadogó előadói platformjának működő megoldással való kiváltásában lehetne az Apple segítségére. A rajongók és az előadók közötti kapcsolatot, illetve akár  zenei projektek finanszírozását lehetővé tevő szolgáltatás  amellett, hogy  az Apple Music @connect részét valós tartalommal tölthetné meg, segíthetne az Apple-nek kiadói ambíciói megvalósításában is.

Sonos

sonos-apple-music-.jpg

 Az Apple alig 2 éve vásárolt  egy hardver céget ( is), így a Sonos akvizíciója  kevéssé valószínű és  meglehetősen drága is lenne. Drága lenne, viszont megnyitán az utat az Apple számára a nappali hifi rendszerek dominaciája felé, ami valljuk meg jelenleg az Apple TV-vel 8 sem) sikerült elérniük.

Dice

A Dice egy nagyon pici, ellenben nagyon érdekes és izgalmas angol start-up. Célja nem kevesebb, minthogy a zenekedvelők, rajongók kedvenceik koncertjeire forgalmazói jutalék nélkül vásárolhassanak jegyet, azaz minden amit fizetnek közvetlenül az előadóhoz illetve a promóterhez el is jut. A zeneipar egyik legjobban növekvő területe a jegyértékesítés, nem véletlen, hogy egyre több streaming szolgáltató is fantáziát lát erre a területre való belépésben. Ha pedig az Apple is elszánja magát, hogy a Passbook-al, az Apple pay-el  illetve egyéni, prémium élményt nyújtó koncertjegyvásárlással lépjen a piacra,  sokkal jobb alanyt,mint a Dice  nem találhat.

Vevo

vevo_logo_2013.gif

Az, hogy az Apple-nek komoly tervei vannak a digitális zenei videók terén ma már  mindenki számára nyílt titok, aki követi a cég életét. A zenei videók terén a domináns szereplő a Youtube, ugyanakkor a Vevo az elmúlt években komolyan megközelítette.  Az Apple persze maga is felépítheti saját  zenei videószolgáltatását, a Vevo segítségével még is azonnal piacvezető közeli pozícióban  lehetne. Persze nem árt tudni- s mindez drasztikusan csökkenti a tranzakció esélyeit- hogy a Vevo   résztulajdonosa a Google..

Rithm

Van egy terület, ahol az Apple bár szeretett volna, rendszeresen kudarcot vallott. Ez pedig a zenéhez kapcsolódó, a köré építhető közösségi funkciók. A Rithm tulajdonképpen  nem más, mint egy zenés üzenetküldő szolgáltatás. A szolgáltatás felhasználói üzeneteke mellett dalszöveg részleteket vagy akár teljes dalokat is küldhetnek üzenetük mellé. A Ritm ideális alanya lehetne az iMessage zenei irányba történő továbbfejlesztéséhez, ami a zenei üzenetküldő piac emelkedését elnézve előbb- utóbb szükséges lesz majd.

Songkick

Az élő zene felé való eltolódás másik  eszköze, alanya a Songkick lehet. A londoni start-up zene ízlésünk alapján ajánl nekünk koncerteket a közelben, amelykre immáron a jegyeket is megvásárolhatjuk a szolgáltatás berkein belül.  A Songkick azon funkciója pedig, amellyel egy adott városba lehet egyes együtteseket kérni igazi rakétaszerű lökést kaphatna, amennyiben az Apple zenei platformjában is helyet kapna.

Audiam

Ahogyan változnak a zenefogyasztási szokások, úgy változik a kiadók szerepe is. A digitális szolgáltatások és marketing eszközök terjedésével a marketing tevékenység ellátásához sok esetben már nincs is szükség a kiadókra. Ma már nem bír komoly hozzáadott értékkel, hogyha egy kiadó elhelyezi egy rádióban a fizikai lemezkiadása pedig úgy ahogy van elértéktelenedett. A különöbző helyeken lezajló zenelejátszás után való jogdíj beszedés ugyanakkor kulcsfontosságúvá  vált minden előadó számára. A Google ezen a téren nagyot lépett előre a Kobalt Music megvásárlásával, így előbb vagy utóbb az Apple kiadói terveinek alakulásától függően  Tim Cook cégének is szüksége lehet egy digitális jogdíj kezelő cégre.

Bandcamp

A Bandcamp szép lassan a legmeghatározóbb előadói paltformmá válik és sokan úgy gondolják, hogy  középtávon komoly streaming piaci szereplővé is válhat. Az Apple számára nem is elsősorban emiatt, hanem azért lehetne nagyon fontos akvizíciós célpont, mert egy működő  előadói-rajongó platformot vásárolna vele, amely ráadásul igen erős a kapcsolódó merchandising értékesítésben is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr277510580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása