Free Music!

A piacvezető pozícióról és a túlélésről szól majd 2016 a zeneiparban

2016. január 27. - Pléh Dániel

2015 a vártánál mozgalmasabb évnek bizonyult a digitális zenében, de ami talán még ennél is fontosabb, színre lépett az a két szereplő, - az Apple és a Youtube- amelyeknek a megérkezését már hosszú-hosszú ideje várta a piac.

2016-ban alapvetően erről a két cégről illetve legnagyobb vetélytársukról a Spotify-ról szól majd, meg persze sok minden másról is. Íme:

music_industry2.jpg

  1. A Universal Music tovább növekszik

A Universal a legnagyobb és legjelentősebb lemezkiadó. Ezen pozícióját kiváló katalógusán és remek előadóin felül az elmúlt években lebonyolított akvizíciónak (is) köszönheti. A Doug Morrist áltó Lucian Grange egyértelműen a Universal megerősítését tekinti legfontosabb céljának, míg a tulajdonos Vivendi komoly készpénztartalékát bevallottan tartalomipari befektetésekre (is) tervezi költeni, elsősorban a feltörekvő ( Kína, India, Latin-Amerika) régiókban.

  1. Komoly streaming piaci szereplők kerülnek veszélybe

2015 egyik leginkább sokkoló eseménye,eseményei voltak, amikor fontos független streaming szolgáltatók csődöltek be. Az hogy előbb utóbb ez bekövetkezik a piac tudta, érezte, mégis fájdalmas volt látni, hogy az igazán nagy halak ( Apple, Youtube) piacra lépésével milyen hamar kerültek bajba a független, kisebb szolgáltatók.

2016 ebben a tekintetben még fájdalmasabb lehet. Egyrészt mivel a világgazdasági és befektetői környezet immár messze nem annyira baráti, mint volt 2-3 ével ezelőtt. Másodsorban pedig 2016-ra lesz majd csak igazán érezhető az a fajta leszívó hatás, amelyet az Apple és a Youtube gyakorol a zenekedvelők körében.

Az eredmény? Majd az évé végén kiderül, a magunk részéről ugyanakkor nem lennénk meglepve, hogyha idén olyan, nagyobb streaming szolgáltatások is bajba kerülnének ,mint a TIDAL, a Deezer vagy a Soundcloud,

  1. A Pandora valóban globális szereplő lesz, nem is akármilyen

A Pandora 2009-es majdnem csődbemenetele után 4-5 éven keresztül folyamatosan képes volt növekedni, erősödni, elsősorban az okostelefonok elterjedésének köszönhetően. 2015 aztán alapjaiban változtatta meg a Pandora működését ( is) , ugyanis a Youtube valamint az Apple vagy már elkezdett vagy el fog kezdeni elszívni felhasználókat a szolgáltatástól.

A Pandora már korábban megkezdte a felkészülést az új időkre, azonban a java majd csak 2016-ban következik. A Ticketfly akvizíció mellett újabb céggel bővült a Pandora portfoliója, az alany pedig az anno szebb napokat látott streaming szolgáltatás, az Rdio. A megállapodás nem kevesebbet jelentett- hogy a Pandora hosszú idő után 2016-ban végére nemzetközi streaming szolgáltatás szeretne lenni. Ebben nyilván segítségére lehetnek majd az Rdio megállapodásai, ugyanakkor intő példaként ott állhat a Pandora előtt az a Canossa-járás, amin a Soundcloud keresztül ment és megy.

Amennyiben sikerrel jár a Pandora úgy viszont hirtelen meghatározó streaaming piaci szereplő lehet majd. Ehhez kiváló alapot szolgált a csak a tengerentúli felhasználók 75 milliós aktív tömege illetve a 350 milliós regisztrált felhasználói tábor.

  1. A freemium modell valóban háttérbe szorul

A streaming szolgáltatások népszerűségének növekedésnek egyik legerőteljesebb motorja kétség kívül az, hogy egységnyi áron dokkal több zene meghallgatását teszik lehetővé, mint az a lá carte szolgáltatások. Persze mindennek ára is van. a streaming szolgáltatások esetében a zenéket nem birtokoljuk, csupán elérthetjük őket. Ehhez tett hozzá még egy kulcselemet a Spotify: a szolgáltatás, azaz a zenehallgatási élmény ingyenesen is elérhető, reklámokkal szponzorálva. Ez maga a freemium modell.

Az alapvetően prémium megközelítésben , termékekben és árazásban hivő Apple, illetve a zenei kiadók más -más okokból zsigerileg ellenzik ezt a modellt. Az Apple üzleti érdekeit szem előtt tartva próbálja kihúzni a talajt a Spotify lába alól, a kiadók pedig saját bevételeiket akarják maximalizálni.

2015-ben a vita nem dőlt el, csak elkezdődött, és 2016-ban bizonyosan folytatódik majd. Az Apple mellett ott lesznek saját értékesítési és a kiadók számára elutalt jogdíj adatai, a Spotify mellett pedig immáron majd több, mint 100 millió felhasználó.

A végkimenetel megtippelhetetlen, de valószínű, hogy az ingyenzene napjai meg vannak számolva mai formájában. A totálisan ingyenes elérést biztosító szolgáltatások, mint a Youtube vagy a Soundcloud maguk is a fizetős modell felé mozdultak, mozdulnak el , míg a Spotify-t a kiadók kényszeríthetik ré arra, hogy szűkítse freemium lábának funkcionalitását.

 

  1. Az Apple és a Spotify is video streaming szolgáltatást indít

A 2015-ös év azon felül, hogy erősen átalakította a streaming szolgáltatások piacát és erővonalait, megmutatta, mik lehetnek azok az irányok, amerre a digitális zenei szolgáltatások haladnak majd az elkövetkezendő években.

Az egyik irány egészen biztosan a videó tartalomfogyasztás erősödése lesz, azaz hamarosan akkor, amikor streaming szolgáltatásokról beszélünk majd, akkor audio és videó streamingről egyszerre beszélünk. Nem véletlen tehát, hogy a Youtube későbbi indult el prémium szolgáltatásával, akkor viszont pontosan ebbe az irányba indult…

2016 arról szól, szólhat majd, hogy további meghatározó szereplők követik. A Spotify ilyen irányú terveiről már tud a piac, a kérdés csupán az, mikor jelenik meg a svéd ég videó streaming szolgáltatásával.

A meglepetés szereplő ezen a piacon az Apple lehet. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy az Apple Music részeként az Apple előbb vagy utóbb videó streaming szolgáltatás indít majd, feltételezhetően elsősorban az exkluzív tartalmakra fókuszálva.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr888247186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása