Free Music!

Zenefelismerő szoftverrel támad vissza a Rhapsody

2012. december 12. - Pléh Dániel

A Rhapsody a 2000-es évek elejének egyik meghatározó tengerentúli streaming szolgáltatója volt, az akkor ismert egyik legjelentősebb médiacég, a RealNetworks által támogatva.  A streaming szolgáltató hosszú utat járt be az elmúlt 10 évben, ennek ellenére most is ott van a streaming piacon és napjainkig bizony annak vezetőjének számított!

10 éva a  streaming piac szereplője- A Rhapsody

A Rhapsody alapjait,n még az előző évezred legvégén, hatr amerikai programozó - Tim Bratton, J.P. Lester, Sylvain Rebaud, Alexandre Brouaux, Nick Sincaglia and Dave Lampton- rakta le és helyezte el a tuneto.com web-oldlaban, amely tulajdonképpen a Rhapsody elődjének tekinthető ezáltal. 

2011 őszén léptek piacra, az első  streaming zenei szolgáltatással, ami egy adott havi díjért cserébe korláltan hozzáférést biztosított a Rhapsody zeni adatbézisához. 2001 őszétől 2002 tavaszáig sikerült a szolgáltatás mögöttá álló zenei adatbázis méretét  is nagy mértékben  megnövelni, köszönhetően a nagy nemzetközi kiadókkal tető alá hozott megállapodásoknak.  2003 tavaszán várásolta meg a Real Networks a szolgáltatást és nevezte azt át RealRhapsody névre. 

A kezdeti sikereket, az iTunes előretörésével és az előfizetése modell alacsony elfogadottsága miatt egyre több és több kudarc, probléma kísérte. A cég a helyét keresve előbb MP3 vásárlási lehetőséget is integrálta a szolgáltatásba, majd pedig átszervezések végén a RealNetworks-től való függetlenedést választotta!

A független cég előbb a Viacom-al kezdett együttműködésbe , majd pedig s Napster felvásárládávsl jutot értékes előfizetőkhöz. Ez utóbbi trantzakciónak köszönhetően (is) rendelkezett a cég közel 1 millió prémium ügyféllel tavaly év végén, s volt az belső számú tengerentúli stremaing szolgáltaó, egészen mostanáig. 

 

Ha valami nagyon nem, volt ugyanakkor a cég erőssége, az a gyors és folyamatos innováció. Eleinte a Real Networks támogatásával, azután pedig ügyes felhasználó akvirálások révén tudták növelni. A kép teljességéhez persze illik hozzátenni, hogy a Spotify belépése előtt az amerikai digitális zenei piac alapvetően egyedi letöltésekből állt, melyet az Apple dominált, és őket követte messze lemaradva az Amazon.  Streaming piacról érdemben nem lehetett sokáig beszélni, hiszen szinte csak a Rhapsody tudott hosszabb távon is fennmaradni, illetve a streaminghez sok tekintetben rokon, on demand rádiózást pedig a Pandora uralta, uralja.

A Spotify mintegy másfél évvel ezelőtti piacra lépése előtt tehát igazából nem volt semmi, ami a Rhapsodyt a nagyon heves innovációra késztette volna , szépen, csendben őrizték pozíciójukat és próbáltak  önfenntartó, módon működni.

A Spotify egyre erőteljesebb előretörésével ugyanakkor ez hosszú távon nem volt tartható. Az, hogy az élet úgy, hozta, hogy a Rhapsody saját megújulását, gyakorlatilag ugyanarra a napra időzítette, mint a Spotify, saját bejelentését, a véletlen, végtelenül vicces műve.  

rhapsody_songmatch.jpg

A Spotify-hoz képest messze nem olyan jelentős irányváltás bejelentő cég, nem változtatott nagyot az irányon, ez a kis irányváltás ugyanakkor lehet, hogy nagyon fontos irányváltásnak bizonyul majd. A szolgáltató ugyanis a mobil verziójába integrálja a Gracenote zenei adatbázisán alapuló zenefelismerő alkalmazását, Songmatch néven.  Így összekapcsol két nagyon fontos zenemegismerési utat: a különböző helyeken- koncerten, utcán stb.-  hallott zenei tartalmak zenei adatbázisban való indexelését.

Maga a funckionalitás nem ismeretlen a digitális zenei szolgáltatások között, akár a Shazam, akár a Soundhound ismert ezen a területen, az ugyanakkor újdonság, hogy a zenefelismerést egy létező, zenei adatbázissal rendelkező szolgáltatás biztosítsa

A Rhapsody-t eddigi, inaktív termékfejlesztés állapotából a Spotify rakétaszerű tengerentúli előretörése kirángatta, ez látható, érezhető és persze szükséges is. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a két totálisan ellentétes irány- a közösségi ajánláson alapuló, illetve a zenefelismerést előtérbe helyező- közül melyik lehet hosszabb távon a nyertes. Ha most kellene szavaznunk, a szavazatunkat a közősségi zenemegismerésre és a Spotify-ra tennénk, de ki tudja…

Metallica életmű a Spotify-on

A Spotify pénteki médiaeseményén a megújult és több új funkciót kapó desktop alkalmazás, az ígéretesnek mutatkozó tengerentúli és globális felhasználó számok mellett egy igazi meglepetést is tartozatott az újságírók számára. A meglepetés pedig valóban igazi meglepetés volt,amire senki, de senki nem számított.

Maga a meglepetés pedig nem volt más, mit Lars Ulrich, a Metallica dobosa és egyben gazdasági minisztere, akik Sean Parkerrel és Daniel Ek-el együtt jelentette be, hogy a Metallica tartalmai is elérhetőek lesznek a Spotify folyamatosan növekvő zenei adatbázisában, sőt a Metallica egyike lesz azon hírességeknek, akik segítenek majd a svéd zenei szolgáltató új közösségi funkcióinak népszerűsítésében.

metallica_spotify.jpg

Mindezt két dolog tette lehetővé- Egyrészt, hogy Ulrich és Parker félretették a Napster óta meglevő ellentétüket és egy asztalhoz ülve átbeszélték a zeneterjesztés fontos kérdéseit. Másrészt pedig az, hogy az együttes saját maga ura legyen, azaz saját maga rendelkezzen tartalmainak kiadási jogával. Ez utóbbi mintegy 10 nappal ezelőtt valósult meg, amikor is a Metallica megalakította Blackened Recordings néven saját kiadóját.

A megállapodás mindkét fél számára fontos, klasszikus win-win szituációt teremt. A Daniel Ek-ék számára a Metallica nagyon fontos példát jelenthet a többi, egyelőre még a streaming szolgáltatásoktól távol maradó, alapvetően sztáregyüttesek számára. A Metallica számára pedig immáron függetlenül, egyedül fontos volt, hogy minél hamarabb tudjanak olyan megállapodásokat bejelenteni, amelyeknek segítségével igazolhatják különválásuk jogosságát.

Afelől se legyen kétségünk, hogy Lars Ulrich és társai, nem a szabványos kiadói szerződésekben rögzített összeget kapják majd azért, hogy tartalmaik elérhetőek lesznek a Spotify- keretein belül is, hanem ennél lényegesen nagyobb összeget…

 

Skydrive-XBOX Music integráció a láthatáron?

A Microsoft sok tekintetben kései belépőnek számít a felhő alapú szolgáltatások és tárhelyek terén ( pl. outlook,com, Skydrive)  de ez részben magyarázható a rendszereinek összetettségével is.  A Redmondi cég zenei szolgáltatásának elindulásával újabb pletykák keltek szárnyra, melyek a zenei szolgáltatás, azaz a tárhely szolgáltatás, a Skydrive illetve az ott tárolt zenei tartalmak meghallgathatóságáról, azaz egy Skydrive alapú zene lejátszóról szóltak, szólnak.

Mindez csak azért furcsa, mert a cég által tavaly bejelentett zenei szolgáltatás, az XBOX Music ugyan jelenleg nem kínál felhő alapú zenei szolgáltatáshoz hasonló funkcionalitást, de a Microsoft tervei és ígéretei között egyértelműen szerepeltek ezek a tervek, melyek ahhoz szükségesek is, hogy valódi zenei ökoszisztémában gondolkodhasson a Redmond-i cég.

sky-xbox.jpg

Nem csak ez vet fel érdekes kérdéseket, hanem már a szolgáltatás elérhetősége is. Az XBOX Music igénybevételéhez XBOX Gold  vagy  XBOX Music Pass előfizetésre van szükség, a 6 hónapig ingyenes verzió igénybevételéhez Windows 8 operációs rendszerre van szükség. Ezzel szemben a Skydrive egyszerű regisztráció vagy létező Windows Live regisztrációval elérhető.

Azaz amennyiben a jelenleg ismert megoldás. A Skydrive-on tárolt zenék ingyenesen streamelhetőek- úgy azzal a Microsoft igen verősen kannibalizálni fogja az XBOX Music felhasználást és elterjedést.A lépés logikus döntés lenne, mivel a Skydrive felhasználók jelentékeny része zenei tartalmakat tárol már most is a felhő alapú tárhelyen.  Jelentősen csökkentené ugyanakkor a már eleve némileg megtépázott Xbox Music koncepciót, amennyiben újabb terület kerülne ki belőle.  Így a magunk részéről sokkal inkább tippelünk arra, hogy az átjárás az XBOX Music felől lesz nyitott, azaz az XBOX Music felhasználók a Skydrive-on tárolt zenéikhez is hozzáférhetnek majd a már megismert scan and match módszer segítségével, az XBOX Music-ot nem használók pedig megmaradhatnak a fájlok fizikai tárolásánál. A Skydrive-al való integráció már csak azért is lehet fontos lépés az XBOS Music számára, mert előbbi minden platfromon működik, ergo a lépéssel az XBOS music is újabb, nagyon fontos platformokra léphetne be. 

Jövőre elérhetik az 1 milliárd dollárt a Spotify bevételei

A Spotify  múlt heti  médiaeseményén az új, közösségi elemekkel dúsított alkalmazás bemutatásán, valamint a Metallica katalógus bekerülésén felül hosszú idő után ismét megosztotta hivatalos, az amerikai piacokra vonatkozó használati  adatait is.

A Daniel Ek vezérigazgató által említett legfontosabb számadatok a következők:

  • A prémium- azaz a fizető- felhasználók száma elérte az 5 milliót
  • A teljes tengerentúli felhasználószám eléri a 20 milliót
  • Több, mint 1 milliárd  létrehozott playlist
  • 1 millió új regisztrált az elmúlt 3 hónapban

Ezzel a Spotify lett a tengerentúlon  a piacvezető stremaing szolgáltató, megelőzve az eddigi piacvezetőt, a Rhapsody-t, kevesebb mint másfél év alatt.A Spotify növekedése tehát továbbra is dinamikus és az is látható, a modell valóban működik, azaz az ingyenes verzió használói igenis átváltanak a prémium verziók egyikére.

spotify_users_2012.jpgForrás:Paidcontent.org

A streaming szolgáltatások és különösen a Spotify üzleti modelljének kérdéses működésére való tekintettel, adja magát a kérdés, mire lehet elég ez a növekedés 2013-ra?

A kiszivárgott idei bevételi adatok alapján a Spotify árbevétele elérheti az 500 millió dollárt. Ha a svéd cég az elkövetkezendő időszakban és képes lesz tartani a napi mintegy 45 ezer új regisztrálttal való növekedést és nem ront lényegesen  az ezen felhasználók fizetős felhasználóvá való konverzióján (ami jelenleg  27%, azaz nagyon nagyon jó) úgy  negyedévenként 4.5-4.8 millió új felhasználóval bővülhet majd a felhasználói kör, ami 2013 közepére azt eredményezheti, hogy a Spotify 36 millió felhasználóval és közel 8 millió prémium felhasználóval rendelkezik majd.   

8 millió fizető felhasználó esetében pedig abszolút nem elképzelhetetlen, hogy a hirdetési bevételeket is  számba véve  (amik jövőre elérhetik a 150-200 millió dollárt) a svéd cég árbevétele elérheti majd a bűvös 1 milliárd dolláros álomhatárt!

Mindez azon felül, hogy ez a számadat végtelenül jól kommunikálható, más, sokkal fontosabb üzleti jelentősége is lesz, amennyiben megvalósul. A Spotify jelenleg árbevételének mintegy 70-90%-át fizeti ki jogdíjként a tartalomtulajdonosok számára. 1 milliárd dolláros éves árbevétel esetén ez 700-800 millió dolláros jogdíjkifizetést jelent. Ekkora összeg mellett pedig óhatatlanul elkezd majd nőni a svéd cég tárgyalási ereje a kiadókkal folytatott tárgyalások során, ami szerencsés esetben alacsonyabb jogdíjakban, és jobb ,fenntarthatóbb üzleti modellben csúcsosodhat ki. Valószínűleg valami hasonlót kérhetett Daniel Ek Spotify vezért karácsonyra…

Újabb pánik a Pandora részvények piacán

A Pandora-nak tőzsdére lépése óta sokszor volt már nehezebb időszaka, érthető okokból, hiszen a befektetők roppant mód érzékenyek a bevételek illetve a nyereségesség legkisebb változására is.  A kaliforniai cég viszont folyamatosan növekvő bevételek mellett sem tud nyereségessé válni, így fokozottan nehéz helyzetben van, tőzsdei szempontból. Ha mindez nem lenne elég, akkor pedig ott vannak az eleddig nyugodtan, a Pandora által dominált piacnak a változásai, amely olyan óriások piacra való belépésével fenyeget, mint az Apple vagy éppen a Microsoft.

Az ezek miatt amúgy sem túlzottan optimista befektetői hangulaton tovább rontott a cég, amikor a november-január hónapokra vonatkozó előrejelzését közzé tette. John Kennedy cége ugyanis  az elemzői becslésektől elmaradó bevételeket, ugyanakkor a tervezettnél  magasabb veszteséget vár a negyedik negyedévben, ez pedig a lehető legrosszabb  párosítás, egy tőzsdei cég esetében.  A hírek hatására a részvények gyakorlatilag szabad esésbe kezdtek, s végül a nap végén két dolláros veszteséggel 7.45 dolláron zártak.

pandora_2012_1129_1205.jpg

A cég magyarázatában kiemelte, hogy a sok bizonytalan gazdasági tényező jelentős mértékben bizonytalanította és kedvetlenítette el a potenciális reklámozókat, akik így jelen állapot szerint visszafogják majd 2013 januári hirdetéseiket.

A kiutat két területen keresi a cég. Egyrészt minden eddiginél erőteljesebb lobbizást folytat annak érdekében, hogy a fizetendő jogdíjak mértékét jelentősen csökkentse a kongresszus és ezáltal  jelentősen csökkenhessen a jelenleg a bevételeik 50-60%-t kitevő tartalomköltségek nagysága. Másrészt nagyon erőteljes fókuszban van a mobil hirdetési monetizáció, amely egyre bíztatóbb eredményekkel kecsegtet Kennedy elmondása szerint, ugyanis a mobil hirdetési bevételek gyorsabban nőnek, mint a mobil hallgatottság, ami azt jelentheti hosszbab távon, hogy a jogdíjak változatlanul hagyása esetén is csökkenthető lesz azok százalékos nagysága a bevételekhez viszonyítva.  

Minderre szüksége is lesz a cégnek, hiszen érezhetően a befektetők bizalma egyre inkább fogy és előbb vagy utóbb szükség lenen egy vagy több olyan hírre, amely legalább némileg helyreálíltja azt. Ellenkező esetben a nagyon népszerű szolgáltatás roppant gyorsan akvizíciós célponttá válhat..

Mi lesz a Turntable.fm-el?

A 2011-es év legnagyobb slágerei a Social Dj szolgáltatások voltak. Közülük is kiemelkedett egy, a Miami illetőségű, tapasztaltnak mondható start-up szakemberek által létrehozott Turntable fm.  

Mit kell tudni a Turntabla.fm-ről?

A social dj szolgáltatás keretében az egyéni felhasználók saját szobákat (listening room) hozhattak létre, melyekhez csatlakozni lehetett, s így volt lehetőség különböző jellegű zenei stílusok között  barangolva más és más jellegű zenét hallgatni, ingyen.

A szolgáltatás sikere elképesztő volt, három hónap alatt több, mint 360 ezer regisztrációt és felhasználót gyűjtöttek össze, hogy aztán gyakorlatilag ugyan ilyen meredeken a mélybe zuhanjon az oldal látogatottsága és népszerűsége, a jelenlegi 120 ezer felhasználós szintre.

Bill Chasen tulajdonos és társai maguk is meglepődtek, mind a sikereken, mind az azt követő zuhanáson. Az okok felkutatása  során  felmerült a kiadókkal való megállapodás után életbe lépett nemzetközi elérésekre vonatkozó tiltás is, de leglényegesebb faktornak  maga a szolgáltatás funkcionalitása bizonyult.  A zenehallgatás napjainkban egyre gyakrabban másodlagos cselekvés.  Az interneten vagy éppen a számítógépünkön a háttérben hallgatunk zenét, más tevékenységek között, mellett. Mindez viszont szöges ellentétben áll a Turntable fm  víziójával, ahol is az egyes szobákban tartózkodó zenekedvelőktől aktív részvételt várnának el.

Az Andorid alkalmazás hiánya persze már sokkal könnyebben kivédhető és súlyos hiba volt, melynek érezhetően megfizette az árét a kis start-up. Előre nehezen látható hiba volt, hogy a szobák, 200 vendégben való maximalizálása kevés lesz az igazén népszerű- és a márkát építő húzó- szobák kiszolgálásához. 

A hirtelen népszerűvé ló szolgáltatás tehát szinte ugyanolyan sebességgel kezdett el a szakadék szél felé sodródni. A kérdés csak az maradt, hogy bele is zuhan-e vagy megpróbál egy újabb fordulattal a túlélés felé lavírozni. Az elmúlt hetek eseményei alapján az utóbbi tűnik valószínűbbnek, persze a sikerektől még messze van a feltámadt zenei start-up!

turntablefm_larger_rooms.jpg

A legfontosabb, hogy eltörölték a 200 fős korlátot, így mostantól valóban lehetőség van nagy, látogatott és népszerű szobák létrehozására is, ami egyben megnyithatja az utat a népszerű előadók számára a szobák nyitására.  A korlát eltörlésén felül több, usability,és navigációs javítás is történt az oldalon. Mindez persze önmagában bizonyosan nem lesz elég, hiszen a Turntable.fm azt vesztette el, ami a legnehezebben visszanyerhető, a hype-ot!

Ennek visszaszerzése érdekében tervezi a cég, hogy meghatározó neveket szerződtet, saját, egyedi kialakítású szobákkal, annak érdekében, hogy az őrület ne csupán a szolgáltatás, hanem a zenészek, DJ-k felől is meginduljon, újból.

Turntable.fm-chart.jpg

Feltámadhat-e valójában a Turntable.fm? Nehéz kérdés, hiszen az utóbbi 5-10 év egyik legegyedibb ötletéről van szó. Olyan zseniális ötletről, amely a Twitterhez hasonló ütemben kezdett el emelkedni. Csak éppen a Twitterrel ellentétben a robbanásszerű növekedés megállt, mivela  szolgáltatás maga épített fel- akarva vagy akaratlanul-  akadályokat a további növekedéssel szemben.

A Turntable.fm most mindezt maga mögött tudva szeretné ott folytatni, ahol abbahagyta. Amire valljuk meg, vajmi kevés esély van. Egyrészt, mert a piacok, a fogyasztók nem így működnek. Másrészt pedig mert az elmúlt 1 évben jelentősen megváltozott a versenykörnyezet, a Spotify, a Deezer erősödésével és talán ami a legfontosabb, a Myspace újbóli, érdemlegese megjelenésével.

A Spotify-osodik a Deezer

Az Accent Techonlogies, Deezer-ben való részesedés váráslásának hírére, korábbi posztunkban is feltettük a kérdést, mire is költi majd a francia zenei szolgáltató ezt a nem kevés, de nem is végeláthatatlanul nagy pénzösszeget?

Úgy tűnik Axel Douchez és cége semmiképpen sem akart a pénzen ülve hosszasan tervezgetni, inkább gyorsan a fejlesztések közepébe vágtak. A héten ennek megfelelően több, fontosnak mondható fejlesztést, stratégiai lépést jelentette be a francia cég.

Ezek közül elsőként a Deezer  az App Studio néven elindított alkalmazás platformját kell említenünk, mellyel a francia cég, hasonlóan svéd vetélytársához, a Spotify-hoz a zenék megismerését, a music dicovery-t szeretné elősegíteni. Az első alkalmazások sorában alapvetően olyan alkalmazások találhatóak tehát, melyek ennek a célnak megfelelnek, illetve olyanok, amelyek megkönnyítik a Spotify-ról  Deezer-re való átállást.  

deezer-appstore.jpg

A második fontos bejelentés ugyancsak az zenemegismerés elősegítéséhez kapcsolódik. A Deezer ugyanis a Spotify-hoz hasonlóan megállapodott az Echonest szolgáltatóval, a Deezer on demand  rádió szolgáltatása mögöttes ajánlórendszerének működtetéséről.

Végül, de nem utolsó sorban a Deezer tovább erősíti közösségi funkcionalitást. Ennek keretében a Deezer-en belül egyre több és több közösségi szolgáltatásban lesz lehetőség megosztani az éppen hallgatott zenéket ,vagy kedvenc zenéinket. A Facebook zenei platformon való megjelenés további, még jobb kihasználását elősegítendő, ezentúl a Deezer-en hallgatott zenék a Facebook notification center-ben (a Facebook jobb oldalán) is megjelennek majd, a dalok pedig bárki számára meg is hallgathatóak lesznek.

A francia cég fejlesztéseinek látványos felgyorsítása mindenképpen jó hír, még akkor is, hogyha feltételezhetően ez még nem a befektetés által kiváltott terjeszkedés része. Hosszú távon nagy kérdés, hogy a Spotify ilyen erővel való követése célra vezető lehet-e, figyelembe véve, hogy gyakorlatilag ugyanazokon a piacokon, ugyanazokért az előfizetői és hirdetői dollárokért, eurókért küzdenek majd. Ha ebben a versenyben a Deezer valóban első szeretne lenni- és nem a második helyét kívánja csupán konszolidálni- úgy előbb vagy utóbb olyan újításokkal, olyan vízióval kell kijönnie, ami más, mint  Daniel Ek-é.  

Befektetőkeresés és ambiciózus tervek a MySpace-nél

A megújult Myspace-el kapcsolatban meglepően nagyok az elvárások. Meglepően, hiszen ne feledjük, egy egyszer már csődbe jutott oldalról van szó. Természetesen mindent újra lehet kezdeni, meg lehet csinálni jobban, a brand azonban a múlt sebeit mindig is hordozni fogja, ezt nem szabad szem elől téveszteni.Úgy tűnik a magas elvárásokat,maguk a MySpace megújítói is osztják, legalább is ez derül ki a napokban kiszivárgott, potenciális befektetőknek tartott prezentációjukból.

.A Specific Media érezhetően a riválisnak tekintett zenei szolgáltatások elé helyezi a MySpace-t több területen is. Az elérhető 42 millió dal és 5 millió együttes jó eséllyel nem lesz még megközelíthető sem a vetélytársak- a Pandora, a Spotify vagy akár az iTunes- által, ez leszögezhető. Sokkal érdekesebb a Myspace tulajdonos azon állítása, amely szerint mivel a zenei tartalom közel fele unsigned- azaz nem ismert előadókhoz tartozik- ezért az egy felhasználó, egy órányi zenehallgatása mintegy egyharmad annyi költséget generál majd, mint a Spotify esetében.

myspace_contentcost.jpg

A bevételeket illetően nyugodtan nevezhetjük ultra optimistának a tulajdonosokat.  A tavalyi 9 millió dolláros bevételt, reményeik szerint idén már 15 millióra sikerül majd feltornázniuk , 2013-tól pedig gyakorlatilag éves szinte duplázódna a bevétel, s így érné el 2015-re az évi 140-150 millió dolláros szintet. A bevételek növekedésének három fő forrását látják a kiszivárgott anyag alapján:. Egyrészt a brandekkel kialakítandó különleges hirdetési konstrukciókban,  másrészt mobil előfizetéses modell jövő évi bevezetésben és végül, de nem utolsó sorban a kapcsolód e-commerce tevékenységek – jegyeladás, merchandising- bevételeiben

myspace_revenues.jpg

A jövedelmezőség- a növekvő bevételeknek és a könnyen kordában tartható streaming és egyéb költségeknek köszönhetően ennek megfelelően javulna és 2014-en már nyeresége lenne a MySpace. Mindez az idei 42 millió dolláros veszteséghez képest ugyancsak optimistának tűnik…

Nem csak és kizárólag ez a fajta optimizmus az, ami zavaró az anyagban. Több szakmailag erősen megkérdőjelezhető állítást is tartalmaz ugyanis! Az egyik a tartalmakra vonatkozik. Nem vitatható, hogy a Myspace hatalmas zenei repertoárral rendelkezik és az sem vitatható, hogy ennek jelentős része kevésbé ismert előadóktól származik. Ha és amennyiben sikeres lesz a Myspace, akkor az ugyanakkor valószínűleg nem ennek, hanem a népszerű előadóknak lesz köszönhető. Az ő hozzájuk kapcsolódó tartalomköltségek pedig nem lesznek lényegesen alacsonyabbak annál, mint amit a vetélytársaknak fizetniük kell. A bevételi források is  némiképpen elnagyoltnak tűnnek! Szinte biztos, hogy a MySpace nem tud majd ennyi minden lenni, pláne nem tud majd ennyi területet egyszerre, sikeresen monetizálni.  

Mindezek ellenére messze nem biztos, hogy a MySpace nem lesz sikeres. A sikerhez azonban elengedheteltenül szüksége lesz arra, hogy egyértelműen definiálja magát és viszonyát a vetélytársaihoz képest is. És végül, de nem utolsó sorban nem ártana, ha igazán stabil befektetők lennének mögötte. A tulajdonos első körös befektetési kör meghirdetésével és annak céljaival- kiadói licenszek meghosszabbítása, marketing aktivitások fedezése- elég egyértelművé vált, hogy a tulajdonos, hosszú távon nem tudja majd finanszírozni az esetleges veszteségeket, sőt lehet,hogy a bevezetés és a hosszú távú működés költségeit sem..

Árháborúba kezdett a Sony

A digitális zenei szolgáltatások sikerének egyik meghatározó tényezője az ár. Mindez nem meglepő, hiszen az ár az egyik olyan szempont, ahol a szolgáltatók és a potenciális igénybe vevők érdekei roppant látványos módon ütköznek. Míg a zenekedvelők lehetőség szerint ingyenes, ámde minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat szeretnének, addig a szolgáltatók számára a bevételek és a hosszútávon fenntartható üzleti modell, a tartalomtulajdonosok számára pedig a tartalmaikért járó javadalmazás az elengedhetetlenül fontos.  

A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen ugyanez játszódott le anno az egyedi letöltések esetében is, egészen addig, amíg először az iTunes nem lépett a piacra, majd pedig évekkel később, a piac alakulásával az Amazon értékelte drasztikusan le az egyedi letöltések árát.

A jelek szerint a folyamat lekezdődött a streaming szolgáltatások esetében is, azzal a különbséggel, hogy itt nem  a platform/szolgáltatás életcikluséban bekövetkezett változás, hanem a piaci verseny erősödése idézheti elő a drasztikus árcsökkenést.

Ugyancsak a közgazdasági i alapokból levezethető, hogy elsőként nem a piacvezetők- Spotify vagy a Deezer – kényszerülnek lépni, hanem a piaci részesedésükért küzdő, kisebb szolgáltatások.

A SONY Music Unlimited rövid, de viharos története

A SONY Music Unlimited elődje, egy az iTunes riválisát megteremteni kívánó zenei doktrína részeként, Qriocity néven 2011 nyarán indult el, az Angliában, e majd pedig nem sokkal az után a tengerentúlon is. A Sony ezután az akkor még zenei és videó tartalmakat egyaránt kínáló szolgáltatást kettéválasztotta, rebrandelte és a Sony Entertainment Network részeként értékesítette, promotálta tovább.

A zenei szolgáltatás jelenleg az Egyesült Államokban, Kanadában,Angliában, Dániában, Norvégiában, Svédországban, Ausztráliában valamint ÚJ-Zélandon érhető el.

 

Igaz ez még akkor is, hogyha az újabb, kisebb piaci részesedéssel bíró szolgáltatások  hatalmas világcégek tulajdonában vannak. Az első lépés megtevő cég ugyanis a SONY, aki drasztikusan átalakította Music Unlimited néven ismert szolgáltatásának árazását!

A japán cég november 20-tól kezdve az éves előfizetéseinek árát 59.99 dollárra csökkentette az új előfizetők esetében, a  PlayStation Plus játék platform előfizetéssel rendelkező prémium ügyfelek esetében pedig  még kedvezőbb havi 1 dolláros, azaz évi 12 dolláros áron történhet meg!

Qriocity.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A drasztikus árcsökkenés természetesen nem jelenthet nagyon mást, minthogy a Sony termékének  az előfizetőszámai köszönő viszonyban nincsenek az előzetes tervekkel, még 2 év után sem. Hogy megoldhatja-e a problémákat az árcsökkentés? A magunk részéről nem hiszünk benne, hiszen az árcsökkentést nem lesz jobb egy szolgáltatás, márpedig a Sony eleddig azonos áron maradt látványosan alul a többi szolgáltatóval szemben a tengerentúlon, a jelek szerint.

Elérheti az 500 millió dollárt a Spotify idei árbevétele

A 2011-es év kulcsfontosságú év volt a Spotify szempontjából, hiszen ez olt az az év, amikor végre meg tudtak jelenni a tengerentúli piacokon is,nagy sikert aratva, a Facebook segítségével. A népszerűség,a felhasználószám folyamatosa növekedése ugyanakkor nem egyenlő az üzleti értelemben vett sikeres működéssel. Ezt tökéletesen példázza a svéd cég 2011-es eredménye is, amely masszív veszteségeket mutat, a dinamikus növekedés ellenére is.

Éppen ezért  előzi meg nagy várakozás az év végét és az első adatokat a svéd szolgáltató 2012-es évéről. Hivatalos adatok valamikor majd csak február-március magasságában várhatóak, nem hivatalos, ámde a hírek szerint a svéd cégtől származó  adatok ugyanakkor lekezdtek keringeni a fontosabb zeneipari blogokon.

spotify_2012_revenues.jpg

Ezek alapján  a Spotify az első hat hónapban több,mint 200 millió dollár árbevételt generált és az előrejelzések szerint az év égére az éves bevétel elérheti majd az 500 millió dollárt. A fontosabb kérdések ugyanakkor nem is a bevételi, hanem a költség oldallal kapcsolatban merülnek fel, különösen a 2011-es év adatainak ismeretében. A kiszivárgott információk alapján 2012 lesz az első olyan év, amikor a Spotify és a kiadók között életben levő szerződés értelmében nem a fix összeget (ún.minimumgaranciát) kell fizetniük, hanem a bevételeik után 75%-ot… A további költségek nagysága –a tervek és becslések szerint- mintegy 100 millió dollárt tesz majd ki , így a svéd cég az idei évet is veszteséggel zárja, de a veszteség mértéke csökken.  

Amennyiben az adatokat majd a hivatalos pénzügyi jelentés is igazolja, úgy a svéd cég 2012-t pozitív hangulatban zárhatja majd.  Gyakorlatilag egyetlen szolgáltatóként ugyanis úgy tűnik sikerülhet bebizonyítania, hogy a streaming üzleti modell működőképes.  Amennyiben ez sikerül, úgy az egyszerre több folyamatot is elindíthat majd, melyeknek eredményeképpen még jövedelmezőbbé válhat a svéd cég…

süti beállítások módosítása