Free Music!

Végre teljes a Google Music repertoárja

2012. november 02. - Pléh Dániel

A Google Music kálváriája talán most véget ér, annak köszönhetően, hogy a keresőóriás hosszas tárgyalások után meg tudott állapodni a Warner Music-al is, így a teljes major kiadói repertoár elérhető a felhő alapú zenei szolgáltatásban, jelentette be a Nexus táblagépek bemutatásával egy időben a Google.

Az egyértelműen meglevő helyzeti hátrányt- mind az Apple, mind az Amazon gyakorlatilag másfél évvel ezelőtt valamennyi kiadó tartalmával indult el, sőt az Amazon azóta meg tudott állapodni a kiadókkal arról, hogy ugyanazt a funkcionalitást nyújthassa, mint  nagy vetélytársa- a Google több, fontos lépéssel próbálja enyhíteni.

Ezek közül a legfontosabb, hogy a felhasználó számítógépén levő dalok felismerése és  a felhőben való létrehozása - amiért mind az Apple, mind az Amazon évi 25 dollárt számít fel- 20 ezer dalig ingyenes lesz! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az átlagos felhasználók számára maga a Google Music is ingyenesen igénybe vehető lesz!

google_music_artists1.png

A megszokottól eltérően az új funkcionalitás először Európában(!!) lesz elérhető, november 13-tól. Mindez azt is jelenti, hogy a felhő alapú szolgáltatások közül másodikként Európa 5 országában- Anglia, Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország- is elérhető lesz, a Google szolgáltatása.

A Google hátránya egyértelmű, noha nem feltűnő, hiszen maguk a felhő alapú zenei szolgáltatások sikere is mérsékeltnek mondható eleddig. A siker ennek ellenére nem lehetetlen, azonban hozzá két dolog szükséges. Egyrészt, hogy a Nexus táblagépek valóban elsősorban mint médiafogyasztó egységek éljenek és húzzák magukkal a Google szolgáltatásait, köztük a Google Music-ot is.  Másrészt pedig, hogy a Google képes legyen  a maga javára fordítani azt a tényt, hogy a szolgáltatása gyakorlatilag ingyenes, szemben a vetélytársakkal.

Késik az iTunes 11 indulása

Az Apple, szeptemberi  bemutatóján októberre ígérték  a megújult, újragondolt iTunes 11-et. Októberből már csak pár óra van hátra,  iTunes 11-nek azonban nyoma sincsen, így az Apple közleményben volt kénytelen mentegetőzni. A cég közlése szerint annak érdekében, hogy a szoftver  működése a lehető legjobb és  megjelenése pedig a lehető legletisztultabb legyen, megjelenését november végére halasztják.

itunes11.jpg

A késleltetés egészen látványos jele az Apple legfelsőbb vezetésében a térkép botrány óta kirobbant  feszültségnek , de könnyen lehet, hogy komoly köze van az Apple készülődő, rádió alapú, de annál jóval többet nyújtó zenei szolgáltatásához is…

Akár így, akár úgy, november végéig várnunk kell…Ami felettébb szokatlan érzés az Apple esetében..

Mi lesz a Pandora-val?

Az Apple, egyre valószínűbbé váló belépése az on demand rádiók piacára a legérzékenyebben teljesen érthető okokból, a piacvezetőt, az  egyszer már a megszűnés közelébe sodródó, de onnan pont az Apple-nek  köszönhetően feltámadó Pandora-t érintené a legérzékenyebben.

pandora__piac.jpg

 A kaliforniai székhelyű on demand rádió életciklusának természetesen mindez nem kell, hogy a végét jelentse.  A 150 millió regisztrált felhasználó még az Apple számára sem tűnik könnyen megemészthető és legyőzhető tömegnek rövid távon, akvizíciós célpontként azonban  még ennél is kiválóbb lehet, éppen az Apple-el szemben. A kérők sora pedig meglepően hosszú:

  1. Amazon: A hajdan  online kereskedelmi óriásként indult, ma már több területen az Apple elsőszámú kihívójának számító, Jeff Bezos által vezetett cég számára a Pandora lehetne a könyveken felül a másik olyan tartalmi elem, amellyel a Kindle eladásokat növelni tudnák. És természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a Pandora,150 millió regisztráltjával, biztosítani- akár évekre- az Amazon számára a vezető szerepet az on demand rádiós piacon és akár a hagyományos rádiók között is!
  2. Google: A Google Music kudarca olyan súlyos, hogy a Google inkább nem is beszél róla. A problémát- e.g a zenei tartalomszolgáltatási piacon való jelenlétet- ugyanakkor meg kell valahogy oldaniuk, hiszen ez az egyik legfontosabb pillére a tablet-mobil- PC ökoszisztémáknak. A Keresőóriás számára a Pandora hirdetési szempontból is tökéletes akvizíció célpont. hiszen így gyakorlatilag a mobil hirdetési piac első két helyezettje egy kézben lehetne.
  3. Hagyományos rádiók:A hagyományos rádióállomások számára a Pandora jelenthetné a belépést az új média területekre, egyben a Pandora jelenhetné a növekedő szegmens, a csökkenő szegmenseik mellett.  

 

A kaliforniai székhelyű rádió számára természetesen nem az a legideálisabb időszak az akvizíciós tárgyalások lefolytatására, hiszen az Apple belépésének hírére a cég értéke közel 30%-al csökkent. A fundamentumokat tekintve ugyanakkor a Pandora igen jó befektetés lehet! Növekedési üteme az elkövetkezendő évekre egyre erősödő, egyedül a költségek növekedése az, mai üzletileg kockázatos, egy nagy médiacég számára ugyanakkor ez nem jelen érdemi és finanszírozhatatlan kockázatot.

Végül, de nem utolsó sorban ne zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy a Pandora saját maga veszi fel a versenyt az Apple-el. Egyenlőtlen verseny lenne, de a hosszú évek kemény munkájával  felépített márka, a szolgáltatás minősége  és népszerűsége bizony akár 1 évnél hosszabb ideig is garantálhatja  a Pandora piacvezető szerepét, még az Apple-el bővülő piac esetében is. Pontosan ez az, az előrejelzés, amit nagyon nem szeretnek olvasni Cupertino-ban és ami miatt a potenciális vásárlók sorát bizony az Apple vezeti..

2013-ban tényleg elindulhat az Apple rádiója..

Az egész  találgatássorozat az Apple szeptemberi eseménye kapcsán indult el, amikor is  kiszivárgott, hogy a Cupertinoi cég tartalom csapata gőzerővel dolgozik azon, hogy a kiadókkal folytatott tárgyalások eljussanak olyan szintig, hogy az Apple bejelenthesse , hogy belép az on demand rádiók piacára. A bejelentés elmaradt, sokak szerint alapvetően az Apple-nek jelenleg nem is feltétlenül érdeke belépni erre a piacra.

Az ehét eleji, iPad Mini bejelentés kapcsán ismét felhevültek az információforrások és ismételten arról szólnak a kiszivárgott információk, hogy az Apple és a kiadók között igenis zajlanak a tárgyalások...

PandoraApp.jpg

A kiszivárgott információk alapján a tárgyalások régóta folynak és alapvetően az Apple speciális kérése illetve a bevétel megosztás azok a fő témák, amelyek miatt még nem lehetett őket lezárni. A tárgyalásokhoz közel állók források szerint ennek ellenére még novemberben megszülethetnek a szükséges megállapodások!

A  bevétel megosztás kapcsán a fő megoldandó kérdést a majdani rádió szolgáltatásban keletkező  hirdetési bevételek felosztása illetve a speciális funkcionalitás miatt- az Apple szeretné, hogyha a hallgatott dalok  egyenként is elérhetőek, playlistbe helyezhetőek lennének, illetve a dalok meg is lennének vásárolhatóak- fizetendő minimumgaranciák jelentik.

A kiadók számára az Apple tervei kapóra jönnek. Egyrészt  mivel az egyedi letöltésekből származó bevételek növekedése egyre kisebb, és eleddig sem volt elegendő a fizikai eladások csökkenésének ellensúlyozására. Másrészt pedig mivel az Apple saját maga is inkább szeretne egy platformot létrehozni, mint csupán egy on demand rádiót, ezért ezt a kiadók is nagyon jó lehetőségnek látják saját előadóik promotálására.

A projekt tehát él és létezik, ezen részletek alapján biztosan állítható. Létét több, indirekt esemény is erősíteni látszik. Az egyik, az iTunes 11 késése. Az eredetileg októberre ígért, forradalmian új verzió késik, ami az Apple esetében felettébb szokatlan.  A másik az Apple negyedéves jelentése, ami sokakat kiábrándított. A nem hivatalos információk alapján az egyik legrosszabbul teljesítő szegmens az iTunes tartalomletöltések szegmense volt, azaz az Apple számára lehet, has lassan is de elérkezett az idő, amikor a pay per track modell felől, más modellek felé való terjeszkedést meg kell kezdenie.

Az eddig kiszivárgott információk  arra utalnak, hogy az Apple jóval többre készül, mint egy egyszerű Pandora más. A koncepció sokkal inkább hasonlít a 2010-ben, a felhő alapú szolgáltatás terveivel kapcsolatban kiszivárgott, grandiózus, valóban igen fogyasztóbarát tervekhez. Minderre most már  viszont a piac- elsősorban a Microsodt miatt- szükség is lehet…

Csökkenő zeneipari bevételek 2012-ben is

A zeneipari matematika felettébb egyszerű egyenletet állított fel az elmúlt évek során: A  CD eladások csökkenését kellett, kellene a digitális bevételeknek ellensúlyozniuk. Ha a digitális eladásokat kibontjuk, akkor az egyenlet úgy néz ki, hogy a fizikai eladások csökkenését kellene a letöltések illetve a streaming szolgáltatásokból növekedési ütemének ellensúlyoznia.

2008 óta vizsgálva ezt a három területet, látható,hogy a streaming szolgáltatások növekedési üteme folyamatosan csökken 2008 óta, igaz még így is 40%-os növekedés várható 2012-ben. A digitális letöltések növekedési  üteme ennél jóval hektikusabban alakult, s a 2008-as 30% feletti növekedési ütemről napjainkra 10% körüli növekedésre lassult.

kiadoibevetelek_08_17.jpg

Mindez az idei, azaz a 2012-es évre vetítve azt jelenti, hogy a fizikai eladások okozta bevétel kiesés eléri az 1.9 milliárd dollárt, míg a digitális szolgáltatások- azaz a letöltések és a streaming szolgáltatások- növekedése  mintegy 1.3 milliárd dollár lest várhatóan, ami azt jelenti, hogy 2012-ben, globálisan továbbra is csökkenni fognak a zeneipari bevételek.

Az előrejelzések szerint 2015 lesz az első év, amikor a digitális bevételek meghaladják majd a fizikai eladásokból származó bevételeket.  

Az elkövetkezendő öt évben előreláthatólag a digitális zenei bevételek 15%-al nőnek majd és 2017-re elérhetik a 22-23 milliárd dollárt. A növekedés motorját a streaming  és a mobil szolgáltatások jelentik majd, igaz ez utóbbi a fejlettebb piacokon – Egyesült államok, Európa- már csökkenni fog, a gyakorlatilag eltűnő csengőhang bevételek miatt.

 

A Pandora részesedése a legnagyobb a mobil hirdetési piacból

Az emarketer egyik friss, a mobil hirdetési piacot vizsgáló elemzése meglepően érdekes eredményre jutott.  A teljes amerikai mobilhirdetési piac elképesztő ütemben növekszik, a 2011-es 12.4 milliárd dollár után 2012-ben  forgalma elérheti a 2.6 milliárd dollárt, 2014-re pedig a 6.6 milliárd dollárt.  

emarketer_mobilead_revenue.gif

A piacot 6 cég- a Google, a Twitter, a Facebook, a Pandora, az Apple valamint a Millennial Media- uralja. E hat cég 2011-ben a teljes piac 60%-t, idén több, mint 70%-t, 2014-ben pedig várhatóan közel 80%-t birtokolja majd.

emarketer_mobilead_netnet.gifJelenleg a teljes forgalmat tekintve piacvezető a Google, amely mobilhirdetési érbevétele idén elérheti az 1.4 milliárd dollárt, azaz a teljes piac 54.5%-át  uralják. A keresőóriást messze lemaradva követi a Pandora 226 millió dollárral, illetve a Twitter 129 millió dollárral. Ha a net-net- azaz a jutalékoktól megtisztított listát nézzük- akkor viszont már a Pandora a piacvezető, őket szorosan a Google követi, a harmadik helyen pedig  messze lemaradva a Twitter következik.

Az elkövetkezendő években a piac minden valószínűség szerint átalakul majd, legalább is mai a top piaci szereplőket illeti. A Facebook a jelenlegi mobilhirdetési bevételeit közel megtízszerezi majd a tervek szerint 2014-re, a Twitter pedig megháromszorozza majd ilyen jellegű bevételeit, miközben a Pandora és a Google csak kb kétszeresére tudja növelni jelenlegi bevételeit. Mindez nem veszélyezteti a Google piacvezető szerepét hosszú távon sem, azonban ha minden az előrejelzések szerint alakul, úgy a Pandora a jelenlegi második helyről 4-5 helyre csúszik majd vissza.

Önmagában az, hogy az on demand rádió, előreláthatólag 2014-ben is a TOP 5-ben lesz az amerikai mobil hirdetési piacon, abszolút jó hír,  hírekre oly érzékeny befektetők számára. Ami már inkább rossz az, az, hogy  a növekedés nem tűnik túlzottan drasztikusnak. Ami egyrészt jelenti azt, hogy a Pandora ámr most is nagyon jól mozog ezen a területen- ami így is van- másrészt pedig azt, hogy érdemi megújulás, ami tovább, még jobban felpörgetni a mobil hirdetési bevételeit nem várható.

Ki vesz meg kit- a nagy zeneipari akvizíciós tánc

A digitális zene hosszú éveken keresztül a pay per track szolgáltatásokról és a zenei startupok elkeseredett küzdelméről szólt, a költségekkel és sokszor a tartalomtulajdonosokkal is. 2011-től mindez drasztikusan kezdett el megváltozni,  azáltal, hogy a régóta a piacon jelen levő Apple után az Amazon, a Google, a Nokia, a Samsung, a Microsoft , azaz a világ legjelentősebb vállalatai kezdtek el belépni a zenei piacra.

Arra a piacra, amelynek drasztikus megváltozását alapvetően az Apple idézte elő az iPhone-al és a ráépülő alkalmazás alapuló ökoszisztémával, szolgáltatói oldalon pedig olyan  „kicsinek” mondható vállalkozások, mint a Pandora, a Spotify,a Deezer, az Rdio, a Lala vagy éppen a MOG. A piac növekedésével, a piaci szereplők szerepeinek elmosódásával, az egyre kevesebb szereplőt eltartani képes és egyre rövidebbé váló fogyasztói értéklánc miatt azonban a telekommunikációs cégek, a készülék és más hardvergyártók is rákényszerültek arra, hogy belépjenek a zenei tartalompiacra.

Fogyasztói oldalról szemlélve mindez természetesen üdvözítő, hiszen ha 10 évvel később is, de a zene és a zenei tartalom úgy tűnik valóban elkezdi betölteni azt a szerepet, amit népszerűsége alapján oly régóta jósoltak neki. A pia racionalizálódása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a piaci szereplők számának előbb vagy utóbb csökkennie kell ,ellenkező esetben a jövedelmezőség a kritikus szint alá csökken idővel.

Ezen hatalmas cégek számára mindez nem ismeretlen helyzet, a megoldása sem az számukra: akvizíció, melynek célpontjai/áldozatai a magát a piacit létrehozó kisebb zenei vállalkozások. Ez az a folyamat, amely a Warner Music Deezer-ben történő tőkeemelésével várhatóan drasztikusan felgyorsul majd az elkövetkezendő 6-9 hónapban. Nézzük, ki kivel jár násztáncot

facebook-spotify.jpg

Spotify-Facebook: Az 1 milliárd regisztrálttal rendelkező Facebook zenei piacokon való megjelenése nagyon régóta foglalkoztatja, mind az iparág szereplőit, mind magát a Facebook-ot.   A mintegy egy éve elindult Facebook zenei platform csalódás, ez most már kijelenthető, még akkor is, hogyha a benne résztvevő szolgáltatók forgalmát drámai mértékben megnövelte. A Spotify a platformot legjobban kihasználó, azzal leginkább integrált szolgáltató, aki kijelenthető, jelentős mértékben függ a Facebook-tól és az onnan felé terelt látogatóktól. Ha tehát Mark Zuckerberg a jelenleginél is komolyabban szeretne beszállni a digitális zenei üzletbe a Spotify ideális választás lenne. A jelenlegi tőzsdei hangulat, az Instagram akvizíció visszhangjai alapján mégis azt mondjuk, erre  jövőre nem fog sor kerülni…

pandora2.png

Apple-Pandora: Pár héttel ezelőtt szárnyra keltek pletykák, mely szerint az Apple saját maga fejleszt egy Pandora-hoz hasonló on demand rádiót és a kiadókkal már meg is kezdte a tárgyalásokat ez ügyben. Ettől függetlenül a Pandora felvásárlása  logikus lépés lenne sok tekintetben  Tim Cook-ék számára. Egyrészt egy hihetetlenül erős brandet, népszerű szolgáltatást vásárolnának meg. Másrészt azonnal a birtokukba kerülne az, az idestova 10 évnyi munka, amit a Pandora önkéntesei és alkalmazottai az ajánlórendszer kialakításába tettek. Erősen az ügylet ellen ha ugyanakkor, hogy az Apple vásárolt már zenei szolgáltatót, a Lala-t, még 2009-ben, s amely cég tudását jelentősen ki is aknázták felhő alapú szolgáltatásuk kialakításakor. Ugyancsak az üzlet ellen szól az r. Bár az Apple még mindig elképesztő mennyiségű készpénztartalékkal rendelkezik, a Pandora tőzsdei áron való felvásárlása közel 2 milliárd dollárba kerülne, ami a Cupertino-i cég valaha volt legnagyobb akvizíciója lenne…Más kérdés, hogy a Pandora nagyon könnyen akvizíciós célpont lehet más, on demand rádiót indítani kívánó cégek számára is. Az ugyanis egyértelmű, hogy a kaliforniai rádiót vagy meg venni kell vagy legyőzni annak, aki az on demand rádiós piacot vezetni szeretné.

Xbox_music_recorder.png

Microsoft-Rdio: Amint azt a Redmond-i szoftvercéggel foglakozó bejegyzésünkben írtuk, a Microsoft számára a mostani zenei kísérlet tétje messze felülmúlja a korábbi kísérletekét. Szimplán és egyszerűen fogalmazva nem hibázhatnak. Sem marketingben, sem árazásban, se funkcionalitásban. Az Rdio nem számít nagy piaci szereplőnek, ellenben amit csinálnak, azt roppant magas színvonalon, profin és hiba nélkül teszik. Piaci helyzetük ellenben a Spotify és a Deezer által dominált piacon nem túl jók, pláne nem újabb befektetések nélkül…Rövid távon a Microsoft miatt nem, de 2013-at nézve a legvalószínűbbnek ez az akvizíció tűnik!

facebook-and-vevo.png

Vevo - Facebook: Az elmúlt hetek eseményei miatt háttérbe szorult a 2013-as év legnagyobb kérdése, azaz, hogy milyen formában, milyen tulajdonosi viszonyok mellett folytatja működését/növekedését a prémium videó-oldal. A Facebook számára a Vevo integrációja egy roppant okos lépés lenne, a platform irányába való terjeszkedés, illetve a zenei tartalmakba való belépés miatt is, ráadásul minimális kockázattal, már ami a tartalmakat illeti. A tőzsdei nehézségek ugyanakkor ezt, az amúgy már-már biztosnak tekintett tranzakciót is meghiúsíthatják..

Ezek természetesen csak a legfontosabb szereplők lehetséges akvizíciós lehetőségei, melyek közül nem tudni mennyi valósul majd meg ténylegesen. Az ellenben biztosnak mondható, hogy a folyamat, amely idén év elején elindult, tovább folyatódik, tovább erősödik és egyre koncentráltabb, ugyanakkor egyre nagyobb versenyt is produkáló streaming piacot hoz majd magával 2013-ra.

Hamarosan Magyaroszágon a Spotify?

Ugyan  a következő sorokban foglaltak nem mellőzik az optimizmust és a spekulációt sem, azt gondoljuk érdeklődésre tarthat számon mindaz,. Ami a Spotify körül elkezdődött, a nemzetközi terjeszkedést illetően.

A folyamatoknak feltétlenül köze van a Deezer  megerősödéséhez és ahhoz, hogy a francia cég a a Spotify-énál már eddig is jóval agresszívabb terjeszkedést folytatott. Daniel Ek és cége eddig végtelenül megfontolt  expanziós politikát folytatott, de a jelek szerint a Deezer lépéseire most már úgy érzik válaszolniuk kell.  

spotify-logo.jpg

A felgyorsított terjeszkedés első lépéseként a svéd cég 2013 elejétől Japánban szeretne megjelenni, amely egyben az alapja lehetne további ázsiai terjeszkedésének is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy japán a világ öt nagy zenei piacénak az egyik, így alapvetően- mivel a másik négyben már elérhető a svéd cég szolgáltatás-a ezzel a lépéssel fejeződne be a legfontosabb zenei piacokra való belépési folyamat.

Mindemellett a svéd cég Európában is terjeszkedést tervez, első lépésként Olaszországban és Lengyelországban, a Spotify oldalain meghirdetett állások alapján. Mindkét piac aránylag „könnyű” piacnak számít, hiszen nincsen túl sok szereplő a piacon,- bár a Deezer minkét országban jelen van- azok is alapvetően pay per track szolgáltatók. A két piac mérete ugyanakkor eltérő- a lengyel digitális zenei piac az ország mérete ellenére csupán 4.3 millió eurós, míg az olasz közel 50 millió eurós. Hosszabb távon a két ország lesz várhatóan a regionális központja a kelet, illetve a dél-európai Spotify terjeszkedésnek.

Annak a regionális terjeszkedésnek, melyet két tényező is drasztikus mértékben gyorsít: az egyik a már említett Deezer terjeszkedés, amely a Spotify-t is a kisebb piacokra való belépésre kényszeríti, kényszerítheti, a másik pedig a telco cégekkel között bundle megállapodások.  

A svéd cég nemrég a német telekommunikációs céggel, a Deutsche Telekommal kötött stratégia megállapodást, melynek értelmében e hónaptól elérhető lesz egy speciális zenei csomag a DT kínálatában, 30 eurós havi áron, melynek részét képezi majd egy prémium Spotify elérés is.

A magyarországi piacra lépés mindhárom építőköve tehát gyakorlatilag már most adott. A svéd cég a legnagyobb magyar telco cég tulajdonosának stratégiai partnere, a Spotify elkezdte a kelet-európai terjeszkedését, a magyar streaming piac pedig a Deezer megjelenésével talán a felnőttkorba lépett, végre. Természetesen a három fontos építőkő megléte még nem garantálja  a Spotify magyar piacokon való megjelenését, de az kijelenthető, soha nem volt ilyen reális a Spotify érkezése…

Elindult az XBOX Music, a Microsoft zenei szolgáltatása

Az informális hírekben szereplőknél gyakorlatilag 10 nappal hamarabb, a mai nap során elkezdődik a Microsoft új zenei szolgáltatásának, az XBOX Music-nak a piacra vitele, elsőként a ma megjelenő Xbox frissítés keretében, aztán pedig október 26-án Windows 8 alapú PC-ken. A sietség oka nyilvánvaló: Az Apple a Windows 8 bemutatása előtt, várhatóan október 23-án bemutatja az iPad Mini-t, így e kettő kommunikációs zaja elől próbálták valamennyire kimenekíteni az XBOX Music-ot.

Maga a szolgáltatás túlzottan sok meglepetést nem okozott, az előzetesen kiszivárgottakhoz képest. Mind a négy (három) major kiadó és több tucat független kiadó tartalmai, azaz közel 30 millió dal lesz elérhető a szolgáltatás berkein belül.  A belépő szint, egy a  Spotify  ingyenes szolgáltatásához hasonló, hirdetésekkel megszakított streaming szolgáltatás lesz, kiegészítve egy Smart DJ nevű funkcióval, ami gyakorlatilag egy a Pandora-hoz hasonló on demand rádió funkcionalitást biztosít.  9.99 dollár ellenében lesz igénybevehető a streaming szolgáltatás prémium szintje, melynek keretében a felhasználók playlisteket állíthatnak össze, oszthatnak meg egymással, a playlistekben szereplő dalokat pedig korlátlan számmal  hallgathatják meg.  0.99 dollárért pedig a pay per track zenei szolgáltatásban lesznek dalok vásárolhatóak. A jelek szerint az induláskor még nem lesz elérhető a felhő alapú szolgáltatás, ez arra utalhat, hogy a Microsoft és a kiadók bizonyos részletekben még nem tudtak megállapodni.

A szolgáltatás induláskor 15 országban lesz elérhető, az igénybevételéhez szükséges XBOX Pass pedig 22 országban. A Redmond-i cég ígérete szerint (és ezt diktálja az üzleti ésszerűség is)  a közeljövőben további platformok és további országok következnek.

A szolgáltatás elindításával tehát a Microsoft is belépett azon technológia és tartalomipari óriások közé, amelyek zeni szolgáltatások és a velük integrál hardverek segítségével próbálnak maguknak helyet szorítani a roppant éles versenyben. A Redmond-i cég ezt a versenyt nem bukhatja el, mert az a cég egészére is komoly kihatással lehet, de valamiért az az érzésünk, hogy ezúttal érdemes lesz a vetélytársaknak is figyelniük, nem úgy, mint a korábbi Microsoft kísérletek esetében.  

Zenei szolgáltatót vásárol a Microsoft?

Xbox_music_recorder.png

A Microsoft új zenei szolgáltatásának, az XBOX Music-nak az indulása, ahogy mondani szokás már a kertek alatt van- ismert az árazás, az alapvető funkcionalitás, a hivatalos bejelentési időpont- így némileg meglepő, hogy ilyen kevéssel egy szolgáltatás indulása előtt akvizíciós pletykák kelnek szárnyra. Márpedig szárnyra keltek  és arról szólnak, hogy a Redmondi óriás szemevet vetett a kicsi, de nagyon szépen fejlődő streaming szolgáltatóra, az Rdio-ra.

Mit kell tudni az RDio-ról?

Az RDio egy a Kazaa és a Skype alapítói által 2010-ben létrehozott social music start-up. Koncepcióját tekintve az Rdio  webes és mobilos, korlátlan streamelési lehetőséget biztosít a szolgáltatásban elérhető zenei adatbázishoz. Mindezen felül nagyon erőteljes közösségi funkcionalitást kapott, így egyesek a zenei szolgáltatások Facebook-jának is nevezik.

 A megállapodás, fundamentumait tekintve  mindkét fél számára win- win szituáció lehetne..A Microsoft- amely  a Windows 8, a Surface és az XBOX Music elindításával gyakorlatilag all-in- el nyit  a „devices-services „ jellegű vállalattá való átalakulás útján nagyon jól jöhet egy olyan cég (vagy üzletág) amely azokat a kompetenciákat, melyek a Microsoftnál nincsenek meg képes biztosítani. Az Rdio számára pedig a Microsoft ideális vásárló lehet. A cég önmagában- különösen a Warner Music Deezer-ben való szerepvállalása után- reálisan csak a streaming piac kisebb pozícióira tehet szert. Pusztán és szikáran az üzleti/pénzügyi szempontokat nézve ez az a pillanat az  Rdio és befektetői számára, amikor még jó áron tudnak túladni tulajdonrészükön.  

A két cég között a kapcsolatot pedig pontosan a befektetők jelentik. Az Rdio alapítóinak egyike a Skype volt alapítója. Annak a Skype-nak, melyet pedig a Microsoft vásárolt meg, 8.5 milliárd dollárért.

A deal ellen szól ugyanakkor az, amit bejegyzésünk elején említettünk: a Microsoft  szolgáltatása indulása közeli állapotban van- bizonyos platformokon holnap már el is indul- így az Rdio előnyeit maximum egy későbbi, update formájában tudnák hasznosítani.

süti beállítások módosítása