Free Music!

10 téma a bejglihez a zeneipar 2019-es évéről

2019. december 26. - Pléh Dániel

Egy évvel ezelőtt, a  globális zeneipar 2018-as évét értékelve azt írtuk, hogy 2018 a zeneipari harcok éve volt.  idén év elején valami hasonlót vártunk 2019-re is: „Minden  reális számítás és előrejelzés szerint 2019-ben sem fog megállni a streaming szolgáltatások és ennek köszönhetően a zeneipari bevételek növekedése, maximum az ütem lassul majd. Mégis, 2019 -ben sokkal kevésbé erről, azaz a növekedésről, hanem inkább konfliktusokról kell majd beszélnünk.”

És ugyan 2019- alapvetően valóban azokról a területekről szólt és volt hangos, amelyeket megjósoltunk, mégis 12 hónap távlatából sokkal kevésbé tűnt harciasnak, mint gondoltuk.

music-marketing-trends-2018.png

1. A streaming továbbra is hajtja a világ zeneiparát.. de meddig?

2019-es beharangozónkban azt írtuk, hogy 2019-ben jó lesz majd előadónak és kiadónak is lenni. Ez nyilván csak akkor lehet igaz, amennyiben a globális zeneipar ugyanúgy, ugyanolyan ütemben növekszik tovább, mint azt tette az  a 2019-et megelőző években.  

A teljes és hivatalos 2019-es adatokat majd csak valamikor a következő év első felének végén tudhatjuk majd, a 2018-as teljes éves globális adatok illetve a legnagyobb zenei piac, az amerikai 201-9 első féléves acati azonban optimizmusra adnak okot.  

Az nemzetközi lemezipari szövetség az IFPi által kiadott jelentés alapján 2018-ban 9.7%-al növekedtek a világon a zeneipari bevételek,  ami 1997 óta a negyedik legmagasabb éven belüli növekedés! Viszont már a 2018-as évet taglaló adatokból is egyre erősebb földrajzi megosztottság volt kivehető: a 4 nagy, az IFPi által elemezett régióból három nagyon szép két számjegyű emelkedéssel zárt, az egyelten kivétel viszont Európa volt, ami amely 5%-ot sem elérő mértékben tudott növekedni.

Ez a trend jó eséllyel 2019-ben is folytatódott, hiszen az Egyesült Államok piacai 2019 első félévében közel 20%-ot növekedve, az első félévben 5.39 milliárd dollárt tettek ki. Mindezzel párhuzamosan ugyanakkor,  a legjelentősebb európia zenei piac, a brit alig 3%-ot növekedett, ami az inflációnak korrigálva már nem is nagyon lenne növekedés…Talán még aggasztóbb, hogy a brit piacon már megjelentek a streaming lassulásának első jelei.  A 25%-ot meghaladó növekedés 2019 és 2018 első féléve között igen jó és megsüvegelendő teljesítmény, ugyanakkor alacsonyabb, mint a 2017 és 2018 hasonló időszakai között mért növekedés.

Ettől függetlenül abban alapvetően konszenzus van az iparági szereplők között, hogy a streaming az elkövetkezendő években is motorja lesz majd a zeneipari növekedésnek. A növekedés motorja azonban a feltörekvő piacok lesznek, ahol a jelenleginél tízszer több ember fizet majd elő streaming szolgáltatásokra. Emellett persze a fejlett piacok is növekednek majd, de ezeknél nagyjából csak az előfizetői bázis duplázódása várható több, mint 10 év alatt, így 10 év múlva egy milliárd ember fizet majd a zenei streamingért.

2. A Tik-tok forgathatja fel a nyugati streaming szolgáltatások dominanciáját

Sokszor felmerülő kérdés, hogy a streaming szolgáltatások után milyen jellegű zenei szolgáltatások lesznek majd amelyek dominálják a piacot. Az egyik legvalószínűbb lehetőségnek az tűnik,  hogy a videó és audio tartalmak közötti határ elmosódásával és az önkifejezésre(  is) használható szolgáltatások létrejöttével  és térnyerésével szorulhatnak majd háttérbe a klasszikusnak mondott streaming szolgáltatások. Napjaink zenei szolgáltatásait és zenefogyasztását a streaming szolgáltatások dominálják, efelől nagyon nem lehet kétség. Ugyanakkor egyre erősebben jelenik meg  a zenei tartalom a közösségi szolgáltatásokban, elsősorban a chat szolgáltatásokban is.  tiktok_mobilescreen_1.jpg

Mindez felettébb távolinak tűnt, így alapvetően azt a tényt, hogy egy Tik-Tok nevű szolgáltatást közel 1.5 milliárd ember töltötte le világszerte, hidegen hagyta az olyan streaming piaci szereplőket, mint a Spotify vagy az Apple Music, hiszen a Tik-Tok alapvetően egy közösségi szolgáltatás, amely maximum áttételesen jelent veszélyt a streaming szolgáltatásokra.

Felkeltette a figyelmét ugyanakkor a nagy nemzetközi kiadóknak,  akik több pénzt, sokkal több pénzt szeretnének látni a világ jelenleg talán legnépszerűbb  közösségi szolgáltatásából, mint napjainkban.

Alapjaiban változott mindez- azaz a vetélytársak  hozzáállása-  meg, amikor a kínai cég bejelentette, hogy streaming szolgáltatási indítását tervezi. Amennyiben ugyanis a Tik-Tok valóban belép a jelenleg  alapvetően nyugati szereplők által dominált  streaming szolgáltatási piacra, azzal  ott hirtelen váraltan felpezsdülést okozhat majd. Egy valóban globális szolgáltatás,  alapvetően újfajta üzleti modellel pont azokon a piacokon jelenik majd meg, ahol a streaming növekedés az elkövetkezendő években  brutális mértékű lehet majd, azaz ez a szolgáltatás  lehet a streaming 2.0, azaz a streaming zenei szolgálatások jövője!

3. Kínai tulajdonba kerül a világ legjelentősebb zenei kiadója

2019-es jóslatinknak másik „tuti tippje” a világ legmeghatározóbb zenei kiadójának, a Universal Musick- nak az eladása volt! A zeneipari és így a kiadói  kilátások a streamingnek köszönhetően derűsebbek mint valaha! A tulajdonos Vivendi pedig- abszolút érthető okokból- szeretné ezt a helyzetet kihasználni, így az, hogy a tranzakcióra sor kerül szinte borítékolható volt, a kérdés inkább az volt, hogy ki lehet majd a vevő?

A  cég kilátásai több, mint jónak mondhatóak, így a világ legnagyobb kiadójáért illetve annak egy részéért természetesen potenciális jelöltek és önjelöltek sora jelentkezett be. Olyan  globális giga cégek neve merült fel, mint a Universal Music esetleges jövőbeli tulajdonosa, mint a Google vagy éppen a Pandora megvásárlásával immár nyíltan komoly zeneipari terveket szövögető Liberty Media.

A folyamat  a tervezetthez képest lassabban haladt és már az is felmerült, hogy esetleg mégsem tud 2019-ben befejeződni. Aztán kissé hirtelen befejeződött, nem is akármilyen eredménnyel! A Vivendi ugyanis bejelentette, hogy érdemi tárgyalásokat folytat a kínai Tencenttel a Universal Music 10%-nak(!!) eladásáról.  A Tencent 3 milliárd dollárt fizet majd a tervek szerint, ami 30 milliárd dollárra értékeli a Universal kiadót. A megállapodás értelmében a kínai cég további 10%-ot egy éven belül rögzített áron vásárolhatna meg.

A Tencent lépése direkt veszélyt nem jelent a nyugati streaming és média szolgáltatókra, de azért azt nem árt  tudni, hogy a kínai cég jó eséllyel olyan nagy nyugati cégeket előzött meg a licitben, mint a Google vagy éppen a Liberty Media. Az tehát, hogy a Tencent immáron a nemzetközi streaming ipar meghatározó szereplője, elvitathatatlan, ez pedig előbb vagy utóbb érződni fog a Tencent streaming szolgáltatásának piaci  méretében is, Kínán kívül !

4. A streaming szép lassan a magyar zeneipart is elkezdi átformálni

Talán még egyetlen év végi elemzésünkbe sem került bele a magyar  digitális zenei piac, ami több szempontból is szomorú. 2019 azonban ebben is változást hozott! A MAHASZ adatai alapján ugyanis úgy tűnik, ha lassan, de biztosan a streaming  szolgáltatások a magyar zenei fogyasztásokat is lekezdték átformálni.  A  magyar streaming szolgáltatási bevételek  ( és ennek köszönhetően a digitális zenei bevételek) ugyanis 2018-ban valósággal felrobbantak! Az előző, 2017-es évi 1.4 milliárd Forinthoz képest közel 50%-ot növekedve a 2 milliárd Forintot is meghaladták.

A további növekedésben jelenthet hatalmas segítséget, hogy a magyarok által is legjobban kedvelt zenei (?) platform a Youtube fizetős verziójának, a Youtube Music-nak a megjelenése a magyar piacon! Látogatottsága brutális, azaz a forgalomtereléssel sem lehet, lehetne gond. Így egyetlen egy dologról kell meggyőznie a jelenleg a  Youtube videó szolgáltatását ingyen használó magyarok milióit: A Youtube Music megér havi 1500 Forintot!

 

5. Feltámadt poraiból a Youtube Music

Ha őszinték akartunk lenni  magunkhoz és olvasóninkhoz, akkor be kell vallanunk, nem gondoltuk volna, hogy 2019-ről  úgy írhatunk majd, mint a fordulat éve a Youtube Music esetében. Márpedig  visszatekintve az évre, ezt kell írnunk.

youtube_button.jpg

Pedig nyáron  még arról írtunk, hogy mindössze 15 milliónyian fizetnek a Youtube prémium zenei szolgáltatásáért . Ez a szám  innen Magyarországról hatalmas szám, de érdemes a vetélytársak, azaz a Spotify-Apple Music, és esetleg az Amazon vagy akár a Deezer számainak ismeretében kezelni.  A helyet ekkor már messze nem olyan rózsás, ugyanis a Youtube Music  tudta a legkevesebb előfizetőt megnyerni ezen időszak alatt. Mind a Spotify, mind az Apple Music, mind az Amazon Music lényegesen több előfizetővel növelte táborát ugyanezen idő alatt, azaz a zenekedvelők, ha választaniuk kell, a hatalmas  elérés ellenére sem a Youtube  prémium szolgáltatását választották, ha tehették.

A Youtube azonban  sokáig nem vetette be az atombombát a Youtube Music érdekében. Ez az atombomba pedig az Android operációs rendszer és az, hogy  mi az alapértelmezett zenelejátszója.  Az Alphabet októberben döntött  az atombomba bevetése mellett, aza, hogy minden Android 9-es vagy afeletti operációs rendszert tartalmaz mobiltelefonon  valóban a Youtube Music  lesz az Android operációs rendszer alapértelmezett zenelejátszója!

Azt, hogy az év végén közzétett adatokban ennek mennyi szerepe volt kérdés, de ettől még tény, hogy az év végi alkalmazás letöltési adatok alapján fontos, meghatározó piacokon a Youtube Music volt a legtöbbet letöltött zenei alkalmazás

 

6. Fordulat a Spotify stratégiájában

2019-ig a Spotify-ról alapvetően, mint streaming zenei szolgáltatóról beszélhettünk.( méghogya kitérőket már korábban is tett a svéd cég..) az idei évben azonban ez egyértelműen alapjaiban változott meg.  A svéd cég ugyanis teljesen egyértelmű lépést, lépéseket tett a szimplán streaming szolgáltatói lét felől.

A fő fókusz a zeneipart áthatóan  amúgy is alapjaiban megváltoztató podcastingon van/lesz. Februárban, amikor a Spotify bejelentette a két podcast szolgáltató akvizícióját, azt írtuk a svéd cég régi álma, hogy a hatalmas rádiós hirdetési piacból  minél több  és nagyobb részt hasítson ki magának. Az zenei tartalmak esetében ez egyelőre nem sikerült, de a podcast segítségével a talk rádiók piacából  komoly szeletet hasíthat ki magának a svéd cég. Másodsorban pedig ezen a területen saját maga lesz majd kapcsolatban a kreátorokkal, a Podcast készítőkkel, építheti fel saját hirdetési  modelljét és ökoszisztémáját. Akár- bár ez egy  felettébb kis valószínűségű verzió- oda is eljuthat a svéd streaming szolgáltató, hogy a Podcast tartalmakra helyez majd nagyobb hangsúlyt, mint a zeneiekre…

10 hónappal később, már egyáltalán nem mernénk azt mondani, hogy kis valószínűségű az a verzió, hogy a svéd cég fokozatosan és egyre inkább a podcasting és egyéb zenei tartalmak felé forduljon.

 

7. Keserves harc az indiai streaming piacért

A globális zeneipari bevételek 73%-a jelenleg a tengerentúlon, azaz az Egyesült Államokban  keletkezik, azaz aki ott nyer, az majdhogynem globálisan is győztesnek mondhatja magát. Teljesen más a helyzet ugyanakkor, hogyha hosszabb távon gondolkozunk.  A világ zeneiparának hosszú távú növekedése ugyanis az olyan, ma még fejletlen, de hatalmas potenciállal bíró piacok által  áll majd elő, mint a kínai vagy éppen az  indiai.

A kínai piac a nemzetközi streaming szolgáltatók előtt lényegében teljesen el van zárva, ellentétben az indiaival. India ugyanakkor egy  nem egyszerű piac. Talán nincs is más olyan zenei piac, ahol  a helyi zenei  tartalmak ennyire meghatározóak és jelentősek lennének. De ami talán ennél is fontosabb, hogy a jövedelemnagyság extrém alacsony, azaz a streaming zenei szolgáltatásokért elérthető összeg és sokkal-sokkal alacsonyabb , mint mondjuk az Egyesült Államokban.

Nem véletlen tehát, hogy a Spotify a kiadókkal való pereskedést is bevállalta annak érdekében, hogy  megjelenhessen ezen a piacon, és az sem, hogy a Youtube Music és az Apple Music is fejvesztve követte svéd vetélytársát.

8. Csendben de egyre határozottabb erősödik az Amazon zenei portfoliója

Legbiztosabb 2019-es tippjeink egyike volt az, hogy az Amazon zenei szolgáltatás portfoliója tovább erősödik majd. Mindebben azért lehettünk olyan magabiztosak, mert Jeff Bezos cége  olyannyira más megközelítést alkalmazott és alkalmaz, hogy „vetélytársai” hogy  meredek növekedése szinte borítékolható volt.

amazon_primemusic_2.jpg

Amire talán a piac sem számított azonban az az, hogy az Amazon zenei szolgáltatásai kimutathatóan más közönséget vonzanak! Amíg a vetélytárs streaming szolgáltatások az Apple, a Spotify vagy éppen a Youtube zenei videónak- néző illetve hallgató közönségének közel 60% -a 35 év alatti, addig az Amazon Prime zenei szolgáltatások esetén ez alig 40%, sőt míg a Spotify, Apple, Youtube hármas esetében az 55 évnél idősebb felhasználók elhanyagolható 5-8 %-t teszik csupán ki a teljes bázisnak, addig ez az Amazon esetében  közel 20%!

 Ez egyrészt megmagyarázza, hogy  miért képes a többi szolgáltatótól függetlenül azoknál érdemben meredekebb ütemben növekedni, jelzi azt is, hogy  a Seattle-i cég nem csak a múltban, hanem a jövőben is jó eséllyel vetélytársaihoz képest eltérő stratégiát alkalmaz majd. Ez kiegészülve azzal, hogy minden szegmens számára tud zenei szolgáltatási alternatívát nyújtani akar a streaming piac élére is repítheti őket 2020-ban!

9. 2019 se hozta meg igazán az áttörést az Apple  Music számára

Az Apple Music kapcsán valahogy egyre erősebb az emberben az az érzés, mintha kicsit egy helyben topogna az Apple a digitális zenében. Amilyen lendülettel elindult és elindult az Apple a streaming zenei piac meghódításának  2015-ben, valahogy  mintha elfogyott volna ez a lendület  és az idei ( és várhatóan az elkövetkezendő évek)  nagy projektje az Apple TV+ mellett mintha háttérbe szorult volna kicsit az Apple Music.

Az Apple Music helyzete ehhez képest abszolút nem rossz! Globálisan a piacvezető Spotify mögött elég magabiztosan másodiknak mondható, a legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban pedig  már meg is előzi a svéd céget.  

És az idei laposabb év ellenére is, az Apple Music fontos szerepet tölthet be hosszabb távon is az egyre inkább szolgáltatás központúvá váló Apple életében. Akár már 2020-ban, a nagy Apple szolgáltatási bundle részeként!

10. A Soundcloud kihagyatatlan szereplővé válik- ismét

Egy évvel ezelőtt , a 2018-as év zeneipari eseményeit elemezve írtuk azt, hogy az elmúlt 1 évben pedig lassan, de biztosan elindult ebbe az irányba ismét a berlini cég, hogy aztán idén novemberben igazán nagyot robbantson!

soundcloud_premier.jpg

A három  partnerségi megállapodás melyet az ősszel bejelentett a berlini cég  együttesen nagyon erősen irányba állítja a  Soundcloudot. Ez az  irány pedig egy a DJ-ket, alkotókat kiszolgáló platform, ami nem tud és nem is nagyon akar versenyzeni  az Apple Music-kal vagy a Spotify-al, abban, hogy globális streaming szereplő legyen. 150 millió aktív felhasználóval ellenben a Soundcloud az underground streaming  és az elektronikus zenei streaming abszolút uralkodója lehet.

2019-ben pedig a berlini cég hatalmas, óriás lépést tett ez irányába ugyanis jelenlegi előadói programját  kiegészítette egy újabb elemmel: Mostantól a programban részt vevő  előadók tartalmai más streaming szolgáltatásokban is megjelenhetnek majd! Ez nem kevesebbet jelent, minthogy  a Soundcloudra feltöltött zenék  megjelenhetnek párhuzamosan ezzel a Amazon Music,  az Apple Music,  a Deezer,  az Instagram, a  Spotify, és a  YouTube Music berkein belül, aza lényegében minden fontos streaming szolgáltatásban!Ráadásul mindenezért a Soundcloud egyetlen eurócentet sem kér…

A megerősödött és javuló pénzügyi adatok mellett a Soundcloud tehát ismét betonbiztos helyet szerzett magának  az elektronikus zenei előadók életében. Egy olyan  platform, ami nem tud és nem is nagyon akar versenyzeni  az Apple Music-kal vagy a Spotify-al, abban, hogy globális streaming szereplő legyen. 150 millió aktív felhasználóval ellenben a Soundcloud az underground streaming  és az elektronikus zenei streaming abszolút uralkodója lehet, hosszú távon is!

Új tulajdonosa lehet a vezető online rádió veszte

A Pandora, a vezető online rádió- amely csak a tengerentúli piacokon elérhető és mégis meghatározó  streaming  zenei piaci szereplő- kapcsán az elmúlt években két alapvető fontosságú kérdés merült rendszeresen fel és határozta meg a befektetők hangulatát a céggel és a  részvényeivel kapcsolatban.

pandora_newlogo_2.jpg

Az egyik a havi aktív hallgatószám, ami a szolgáltatást ténylegesen használók számát mutatja. A másik pedig a mintegy 2 évvel ezelőtt elindított prémium, streaming szolgáltatáshoz hasonlító szolgáltatásban levő előfizetők száma.

Havi aktív hallgatószám

Ami a havi aktív hallgatószámot illeti, a 2016- os 81 milliós csúcs óta lényegében folyamatos csökkenésben van. 2018 második felében illetve 2019-ben pedig már a 70 milliót sem érte el. Az idei harmadik negyedéves 63 milliót alig meghaladó havi aktív hallgatószám pedig nem kevesebbet jelent, minthogy reális esélye van annak, hogy 2020 első negyedévében a 60 millió főt sem éri majd el ez a szám, azaz kicsit több,mint 3 év alatt a patinás online rádió hallgatótáborának az egyharmadát veszítheti majd el.

pandora_listeners_2019q3.jpg

Bevételek

pandora_revenues_2019q3.jpgA kevesebb havi aktív felhasználó -elméletileg- azt kellene, hogy jelentse, hogy a Pandora bevételei is csökkentek. Ez azonban nincsen így, olyannyira nem, hogy a cég az elmúlt negyedéveket folyamatosan rekord árbevétellel zárta és éves szinten is 10%-ot  közelít a bevételek növekedési üteme!

Mindezt a sokkal hatékonyabb monetizáció  teszi lehetővé, azaz asz, hogy a Pandora egy hallgatón napjainkban sokkal nagyobb árbevételt tud és képes elérni, mint 2-3 évvel ezelőtt.  Kár, hogy mindezt a hatékonyságot 20%-al  alacsonyabb aktív tábor mellett sikerült elérni…

Előfizetőszám

A Pandora lassan 3 éve fogott bele abba a sok tekintetben kockázatos kísérletbe, amibe kicsit maga a piac is, meg a kiadók is  kényszerítették, azaz, hogy egyre inkább a klasszikus streaming szolgáltatási ajánlat felé tolódjon  el a termék, alapvetően ingyenességre épülő funkcionalitása.

Ha csak magát a  prémium szolgáltatási részt nézzük, akkor semmi oka nem lehet a panaszra a kaliforniai on-demand rádiónak! A több, mint 7 millió előfizetővel a Pandora már most is ott lohol a hajdan sokkal meghatározóbb szerepet beöltő Deezer mögött, és nincs sokkal lemaradva az amúgy óriási háttérre rendelkező Google/Youtube mögött sem.

Azonban  nagyon úgy tűnik, hogy ez a növekedés sokkal inkább egy csökkenő  táborban végbemenő átrendeződés mintsem egy növekedés eredménye. A hajdani Pandora tábor egyre több tagja pedig  a streaming szolgáltatásokhoz pártolt át.

pandora_vs_spotify2.jpgMi sem mutatja ezt jobban és plasztikusabban mint az, hogy 2015-ben, azaz 4 évvel ezelőtt a két szolgáltatásnak tulajdonképpen ugyanannyi aktív használója volt , csak a svéd cég mindezt globálisan érte el, a Pandora pedig lényegében csak az Egyesült Államokban. 2019-re a Spotify  globális lenyomata tovább nőt, a Pandora továbbra is megmaradt (sajnos)  amerikai szolgáltatásnak, az olló pedig hirtelen hatalmasra nyílt a kétcég tábora között. ma, 2019 végén a Spotify aktív használóinak száma közel négyszerese a Pandoráénak!

 

A Pandora vesztesége a Sirius nyeresége

A streaming szolgáltatások térnyerése tehát  igen masszívan kikezdte a Pandora felhasználói bázisát, ami valljuk meg meglehetősen borús jövőképet fest a cég jövőjéről, sok tekintetben. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk, hogy a Pandora ma már nem önálló tőzsdei cég, hanem a Sirius Xm, azaz közvetve a Liberty Media tulajdona.

A Syrius pedig mindezzel párhuzamosan egymás után zárja  a rekord negyedéveket!  Olyannyira, hogy, a harmadik negyedévben a Sirius Pandora-val bővített árbevétele elérte a 2 milliárd dollárt! A Sirius-Pandora duó első féléves  bevételei akkorák voltak, mint a piacvezető zenei kiadóé, a Universal Music-é… Azaz nagyon úgy tűnik, hogy a Pandora  csökkenése tulajdonképpen még jó is új tulajdonosának. Azaz ahogy egyre meredekebb ütemben gyengül majd a Pandora népszerűsége, úgy lesz a Sirius számára egyre könnyebb saját szolgáltatásba integrálni és annak értéket növelni a kaliforniai rádióval. Ez persze nem  hangzik szépen a Pandora rajongók számára, de valljuk meg az üzleti életben nem lenne szokatlan lépés a vetélytárs megvásárlása után annak  beolvasztása…

TV csatorna lehet a Youtube kistestvéréből

Posztunk alanya a Vevo  aminek nagyon sok nevet adtunk már az elmúlt években. Hívtuk már a zenei videók Tinderének, 21.századi Music TV-nek, legfrissebben pedig a zenei videók HULU-jaként emlegetik a zeneiparban.  alapvetően on-demand szolgáltatásként vált ismertté, azzal különböztetve meg magát a Google videó szolgáltatásától, hogy ellentétben azzal csak zenei videókat és csak professzionális, a kiadók által feltöltött zenei  videókat kínált!

vevo-apple-tv_2.jpg

A Vevo  mint klasszikus befektetés működik a kiadók és a klasszikus értelemben vett  befektetők között. Ez a modell nagyon sokáig kiválóan működött! A két nagy kiadó és kockázati tőkebefektetők által létrehozott, prémium zenei videóélményt nyújtó oldal létre hívása óta fokozatosan növekedett egészen odáig, hogy 2-3 évvel ezelőtt már a zenei videók fogyasztását domináló szolgáltatássá vált, amely Youtube méltó vetélytársának volt már szinte tekinthető.

Ahogy nőtt ugyanakkor a Vevo népszerűsége, videóinak nézettsége, úgy vált egyre aktuálisabbá egy kérdés: nevezetesen a Google-al és a Youtube-al való viszonyt. A Vevo  és a Youtube éveken át lényegében szimbiózisban élt. Ez alapjaiban változott meg  azzal és akkor amikor a Youtube Music elindult ezzel véglegesen kényszerhelyzetbe hozva a Vevo-t.

Tavaly május 24-i közleményében ugyanis a VEVO bejelentette, hogy valamennyi, saját platformját- weboldal, iOS, Android, Windows alkalmazások- megszünteti, és a jövőben a VEVO tartalmak immáron csak a Youtube-on élő  márkázott VEVO csatornán lesznek elérhetőek.

A Vevo tehát immár lassan másfél éve egy teljesen megváltozott környezetben éli mindennapjait nem is akárhogyan. A 10 éves születésnap kapcsán megosztott adatok alapján  napi 800 millió felett van a platformon megtekintett videók száma!  

Mindezzel párthuzamosan a nagyképernyős való zenei videó tartalom fogyasztás is érdemi változáson ment keresztül. Spanyolországban az MTV a Vodafone-al együttműködve hozott létre  a MyMTV Music névre hallgató szolgáltatását., amely ötvözni próbálja a fiatalok igényét az interaktivitásra, a hagyományos lineáris Tv szolgáltatással.  A holland Xite, pedig a Vevo és a Yotube adta élmény elegyével jelent meg, immáron a tengerentúlon is.

 

Két óriás próbálja megreformálni a zenei videófogyasztást

A zenei videók a 21.századi zenei tartalomfogyasztás egyik meghatározó, ha nem a legmeghatározóbb területének számít. Ebben a tekintetben nagyon nincs változás a nyolcvanas évekhez képest amikor az MTV a videóklipek segítségével forradalmasította mind a tévézést, mind a zenei marketinget.

A mobilon illetve online való videó fogyasztást esetében mindenki kész tényként kezeli a Youtube illetve a Vevo uralmát, a nagy képernyő esetében ugyanakkor ez mesze nem így van. Minden részvevő és szereplő esetében  a fókusz az interaktivitás megteremtése a TV képernyőkön is!

Ha innen nézzük teljesen logikus lépés, hogy a Vevo egyre inkább televízióként kezdte el magát definiálni és a Youtube szép lassan csupán egy platformmá szűkült…A televízió persze túlzó megfogalmazás sok tekintetben, hiszen a Vevo nem indított klasszikus, lineáris TV csatornát. Azonban, mint alkalmazás elérhető immár több globális telekommunikációs szolgáltató, TV platform kínálatában.  

vevo_platforms.jpg

Mindez valóban érdemi eltolódás a korábbi stratégiához képest és a célja is meglehetősen materiális: a kiadóknak kifizetett díjakért elérhető bevétel maximalizálása. És ami talán a legfonákabb az egészben: ezzel a stratégiával a Vevo tulajdonképpen visszatért oda, ahonnan a Music Tv indult, lassan 40 éve: a hagyományos tévén való zenei tartalom fogyasztás megreformálásától.

Jönnek a zenei videók az Amazon streaming szolgáltatásába

Az Amazon azon kevés piaci szereplő egyik napjaink nyugati streaming szolgáltatói között, aki nem a szabályos streaming piaci mintát követi, azaz nem egy hatalmas dal adatbázishoz való hozzáférést kínálnak havi előfizetési díjért cserébe.

amazonmusicunlimited-uk-devices-image-def_tugz.jpg

Amikor 2014-ben az  Amazon egy korlátozott tartalomkínálatú, de Prime előfizetői számára ingyenes streaming szolgáltatással lépett a piacra a legtöbb vetélytárs  mosolygott nem létező bajsza alatt.  Az Amazon aztán két év  szívós munkával magát a szolgáltatást  is jelentősen javította, hogy aztán  magát a Spotify-t is célba vegye.

Jeff Bezos  cégének zenei szolgáltatása azon felül, hogy mást és más formában kínál az zenekedvelők számára  érezhetően másokat is tud megszólítani ezáltal. Amíg a vetélytárs streaming szolgáltatások az Apple, a Spotify vagy éppen a Youtube zenei videónak- néző illetve hallgató közönségének közel 60% -a 35 év alatti, addig az Amazon Prime zenei szolgáltatások esetén ez alig 40%.  

A lassú, de biztos építkezés  azóta is tovább folyik, folyamatosan bővítve ezáltal az Amazon zenei szolgáltatások által elérhető tartalomtípusokat és üzleti modelleket.  A tavaszi  ingyenes streaming szolgáltatási rész után, minden jel szerint következik egy újabb fontos építőkocka az Amazon  zenei univerzum létrehozásában. Ez pedig nem más, mint a zenei videók!

A videó tartalom  meglehetősen ritka a streaming szolgáltatásokban- csak a Youtube, igaz ő nagyon- van jelen ebben a tartalomtípusban. Az Amazon   stratégiai célja nem kevesebb, mint a Facebook befogása vagy akár megelőzése a hirdetési piacon. Az ( egyre kevésbé) e-commerce óriásnak mondható célja most tehát az, hogy olyan  nagy méretű  ügyfélbázist és ügyfélszegmenseket építsen fel, amelyre építve aztán hirdetési bizniszét felfuttathatja.

amazon_adsales_1.jpgA két legfontosabb terület  a videó és a zene lehet ennek az ügyfélbázisnak a felépítésében! Ennek volt az első lépése a tavasszal indított ingyenes streaming szolgáltatás, a második fontos lépés pedig a videó tartalmakkal való bővülés.

Ennek több leágazása is lehetséges majd. Ebből az egyik szinte teljesen publikusan ismert már, és melynek keretében a Fire Tv tulajdonosok számára terveznek egy hirdetés alapú videó szolgáltatást bevezetni. Ettől minden bizonnyal elkülönül majd és inkább az Amazon Music Unlimited része lehetnek majd a hirdetés alapon megtekinthető zenei videók.

Ez a  videószolgáltatás egy újabb lépés, újabb építő kocka a Seattle-i cég számára ahhoz, hogy minden szegmens számára tud zenei szolgáltatási alternatívát nyújtson. Ez pedig akár a streaming piac élére is repítheti őket, hamarabb ,mint ahogyan azt sokan gondolnák…

Saját audio formátumot mutatott be a Sony

 Annak a digitális zenei forradalomnak, amelynek most a jótékony hatását élvezik azok a zene kedvelők, akik 30-40 millió dalból álló zenei adatbázisokhoz férhetnek hozzá 2000 Forintért havonta,  a kiadók, amelyeknek a bevételei  rég nem látott dinamikával emelkednek és sok tekintetben az előadók is azáltal, hogy napjainkban sokkal könnyebb sztárrá válni mint 20-30-40 évvel ezelőtt

Ennek a forradalomnak a nulladik lépése  volt az, amikor megjelent az MP3 formátum, amely az emberi fül számára nem hallható hangsávok kiszűrésével  töredékére csökkentette a zene fájlok méretét, megteremtve ezzel azok internetes  terjeszthetőségének lehetőségét. Ez a terjesztés eleinte minden volt csak nem -üzleti alapon működő, de idővel ez is kialakult.

sony_360.jpg

Napjaink streaming zenei szolgáltatásaiban ugyanakkor egyértelműen háttérbe szorult  magának a zenének a minősége, annak ellenére, hogy a HD streaming egyre több szolgáltatásban van jelen, mint opció.  

Ezen szeretne változtatni a világ egyik meghatározó szórakoztatóipari vállalata a Sony.  Az a Sony amelyet ha őszinték vagyunk eléggé megütött  a digitális zenei átalakulás. A 80-as évek sztárterméke a walkman ma már retro termék, és kiadói vonalon is komoly gondjaik voltak…

 

HD streaming szolgáltatással megy neki a Spotifynak a SONY

Alig telt el 3 hónap azóta, hogy arról írtunk, hogy újabb kiadó hiszi azt, hogy ő maga is lehet az vagy akár jobb is, mint a Spotify. Az akkor megfogalmazott tervek (Sony közel 100 évre visszamenő zenei archívummal rendelkezik zenei tartalmakból, és az ebben rejlő előnyöket(?)...

A japán cég most még is nagy visszatérésen dolgozik, ami nagyon sok tekintetben vissza helyezné őket az audio piaci térképen oda, ahová valók!

A 360 Reality Audió névre hallgató megoldás/kezdeményezés, amely a Sony objektumalapú térhangzási technológiáját használja. Az egyes hangokat, így például az énekhangot, zongorát, gitárt, basszust és akár még a közönség hangját is egy 360 fokos gömb alakú hangtérbe lehet helyezni, mellyel az előadók és alkotók új módon fejezhetik ki kreativitásukat.

A cég még a folyamat kezdetén tart csak, de hosszú távú célja, hogy a teljes Sony repertoár elérhető legyen ebben az egyedi formátumban. Egyelőre ettől még nagyon mesze vannak, de az ősz folyamán mintegy 1000 dal már ebben a formában jelent meg az Amazon valamint a TIDAL kínálatában.

 

A Deezer még ennél is tovább merészkedett  és 360 by Deezer névvel dedikált alkalmazást indított a formátum támogatására illetve  maximális kiélvezhetőségére. A könyvtár természetesen itt sem nagy, de klasszikusokban már most is elég erős- Aerosmith, Britney Spears, Earth Wind & Fire, Marvin Gaye és Miles Davis már most is hallgató a Sony új formátumában a Deezeren.

Az új alkalmazásban  a frissen felkerült  albumok  mellett különleges, csak a Sony formátumából álló szerkesztett lejátszási listák is  megtalálhatóak lesznek . nagyon ügyes és nagyon hasznos megoldás, hogy a szabványos, Deezer alkalmazással szinkronizálódik a Deezer 360, így nem kell 2 helyen gyűjteni az zenéinket!

A célcsoport egyértelműen ugyanaz- egyelőre- a HD streaming szolgáltatásoknál, így ahhoz, hogy valaki elérhesse az alkalmazásban levő tartalmakat  rendelkeznie kell  Deezer HD előfizetéssel. A két cég együttműködése keretében ugyanakkor aki letölti a 360 by Deezer alkalmazást és  vásárol egy Sony fejhallgatót, az 3 hónapig ingyen, utána pedig kedvezményes áron vásárolhatja meg a Deezer HD streaming szolgáltatását.  

360ra-partners-white-100814461-large.jpg

Nyilván a SONY számára még roppant hosszú út áll addig, amíg ez az új formátum valóban el is terjed világszerte. Rengeteg új partnerre  lesz szükségük és persze magát az elérhető tartalom mennyiségét is folyamatosan növelniük kell.

A cég ugyanakkor eltökélt abban, hogy ez lehet a jövő zenei formátuma, így már tárgyalásban áll a másik két major zenei kiadóval a Warner Music-kal és a Universal Music-kal meghatározó koncertszervező cégekkel annak érdekében, hogy elterjedhessen az új formátum.

A pozitív hír, hogy akik kipróbálták azt mondják, valóban teljesen új és egyedi zenehallgatási élményt biztosít.  A nem jó, hogy a tartalomipar már nem egy formátum háborúnak- azaz amikor egy vagy több tartalomtulajdonos inkább a saját és nem az iparági szabvány formátumra esküdött fel-  volt tanúja, amelyeket aztán csak nagy nehezen sikerült megoldani…

A Tik-Tok tulajdonosa forgathatja fel a nyugati zenei streaming ipart

Arról, hogy a tinik körében ultra népszerű ( már 1.5 milliárd letöltésnél tartó) Tik-Tok  és tulajdonosa a Bytedance szeretne egy lépésel továbblépni és egy, alapvetően a feltörekvő piacokra fókuszáló streaming szolgáltatás indítását tervezi, záros határidőn belül!

 tiktok_mobile.jpg

Az ez úttal a Financial Times által megszellőzetett és egyben megerősített információk szerint a záros határ idő lassan elérkezik, ugyanis a Bytendance még az idén szeretne a szolgáltatással piacra lépni.  Ahogy anno a Blooomberg most az FT is azt valószínűsíti, hogy a szolgáltatás elsőre a fejletlenebb, de nagy méretű piacokon-India,  Indonézia, Brazília-  jelenhet majd meg a Bytedance streaming app, hogy aztán jöjjenek a fejlett nyugati piacok, az élükön az gyesült államokkal.

A nyáron azt írtuk, hogy a  Bytedance ( és amúgy a többi kínai)   szolgáltató nagyon erős abban, hogy  nem csupán zenei szolgáltatásokat építenek hanem zenéhez kapcsolódó élményekre adnak lehetőséget a szolgáltatásaik segítségével.

Ha és amennyiben pedig ehhez a zenei önkifejezési ökoszisztémához  a Tik-Tok képes lesz sikeresen csatolni és azzal integrálni majdani streaming zenei platformját, az alapjaiban módosíthatja majd a globális streaming zenei piac összképet és üzleti modelleket.  Most, az FT információi alapján ez megerősítést nyerhet, azaz a Bytedance valóban integrálni kívánja a majdani streaming szolgáltatását a Tik-Tok videószolgáltatásával.

Mindez pedig váratlan, de nagyon fontos pezsgést hozta az egyre unalmasabbá váló streaming szolgáltatások versenyébe.

1. Tényleg globális szolgáltatás

A Tik-Tok tényleg globális szolgáltatás már ma is, ami a ritka, hiszen napjainkban globális, nem a strandartd streaming üzleti modell szerint működő  streaming szolgáltatás talán 3 van- a Youtube, a Soundcloud és a Tik-Tok. 

2. Újfajta üzleti modell

Ezek közül, az első kettő kénytelen-kelletlen eltolta üzleti modelljét a klasszikus streaming szolgáltatások és szolgáltatók irányába, a Tok-Tok azonban még nem.

Napjaink mainstream streaming zenei szolgáltatásai alig különböztethetőek meg egymástól.  Mindez ma már  egyes nagy, nyugati piacokon is érezteti hatását, így a streaming által vezérelt zeneipari növekedés napjai a fejlett nyugati piacokon megvannak számolva. A további növekedéshez és a feltörekvő piacok meghódításhoz valami új, valami más kell…

3 Feltörekvő piacok

Márpedig a feltörekvő piacok a jövőben egyre fontosabb és fontosabb szerepet játszanak majd, ezeken a piacokon pedig szinte biztosan nem lesz, nem lehet igazán sikeres a kiadók által erőltetett üzleti modell.

Ezeken a piacokon sokkal inkább a Tik-Tok- és amúgy a többi kínai cég által is képviselt- üzletpolitika lehet a nyerő, azaz a hallgatottság helyett, a rajongó táborra fókuszáló.

Jogosan felmerülő kérdés természetesen, hogy  mindez mekkora veszélyt jelenthet a jelenlegi streaming piaci szereplőkre? A válasz , talán az lehet, hogy rövid távon nem, de közép és hosszú távon egészen biztosan!

tiktok_spotify.jpgA Tik-Tok alkalmazás telepítés száma  ugyanis globálisan  messze meghaladja a svéd cég alkalmazásának telepítés számát. A Bytedance streaming szolgáltatása márpedig biztosan erősen épít majd  a  Tik-Tok népszerűségére és forgalom terelési képességére!

Persze a Tik-Tok ma messze nem mondható egy kizárólagosan zene hallgatásra szolgáló alkalmazásnak A zenei tartalmak megismerésében  ma már igenis egyre komolyabb szerepet játszik a Tik-Tok (is)

Lil Nas X - Old Town Road,- vagy Blanco Brown - The Git Up-   vagy  Regard  -Ride It- slágereiek fundamentuma, alapja mind a kínai szolgáltatásban való  megjelenés volt, a Youtube/ Spotify/Apple trió előtt.

És ugyan nagyon- nagyon kevesen látták a Bytedance streaming szolgáltatását , akik viszont igen, azok egybehangzóan állították, hogy ez lehet streaming 2.0, azaz a streaming zenei szolgálatások jövője! A kérdés ettől – azaz a  Bytedance streaming szolgáltatásának piacra lépésétől- kezdve inkább az, hogy képes lesz-e mindezt követni a Spotify vagy az Apple Music?

Itt a nagy streaming piaci fordulat: Piacvezető a Youtube Music!

Alig több, mint egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy a Youtube és tulajdonosa az Alphabet egyfajta utolsó szalmaszálként meglépte azt. amit sokan javasoltak neki és amely révén valóban ki tudja aknázni azt a tényt, hogy a világ legnépszerűbb mobil operációs rendszerét a cég fejlesztett ki.

Az ősz eleje óta ugyanis minden Android 9-es vagy afeletti operációs rendszert tartalmazó mobiltelefonon  valóban a Youtube Music  az Android operációs rendszer alapértelmezett zenelejátszója!

youtube-music-1000x500.jpg

Azt, hogy a Sensortower piackutató cég lentebb ismertetendő adatait ez okozta-e, korai lenne kijelenteni, sőt inkább arra hajlunk, hogy nem ez olt a fő oka. De ettől még tény, hogy minden jel szerint 2019 harmadik negyedévében  végre elindult meredeken felfelé a Youtube Music népszerűsége!

sensor_tower_global_19q3.jpg

Globálisan a legtöbbet letöltött alkalmazások listája csupa-csupa ismerős nevet tartalmaz: Whatsapp, Tik-Tok, Messenger, facebook, Instagram, Faceapp, Youtube, Snapchat-   de sokat elárul arról, hogy a streaming zene mennyire népszerű, hogy az alapvetően közösségi és gaming alkalmazások által dominált lista 13-dik és 15-helyét egy-egy zenei alkalmazás foglalja el.

Az se nagyon okozhat meglepetés, hogy a legnépszerűbb zenei alkalmazás a Spotify, mind Androidon, mind iOS-en, közel 60 millió letöltéssel a harmadik negyedévben! A második helyezett kiléte ellenben már komoly meglepetés, ugyanis a Youtube Music bizonyult a második legtöbbet letöltött zenei  alkalmazásnak.  Érdekes módon mindkét alkalmazás felettébb aszimmetrikus képet mutat a letöltéseket illetően: sokkal-sokkal több letöltést regisztráltak Androidon, mint iOS alatt.

Ennek egyik fundamentális oka a két platform népszerűségében keresendő, ami a listavezetők letöltésszámában is megmutatkozik ( Android-150 M, iOS- 35 m) . A másik ok persze maga az Apple és az a tény, hogy az iOS termékek esetében az Apple Music előre van telepítve, így iOS-en valóban –ígyr nem jelenik meg  a Sensortower kimutatásában- jó eséllyel az Apple Music a vezető zenei szolgáltatás.

sensor_tower_usa_android_19q3.jpg

A világ legjelentősebb zenei piacán, az Egyesült Államokban még jelentősebb a Youtube Music előretörése! A tengerentúlon , Android platformon ugyanis  a Spotify-t éppen hogy megelőzve, de a Google  streaming zenei szolgáltatása volt a legtöbbet letöltött zenei alkalmazás.  

Persze az, hogy globálisan  közel 40 millió ember letöltötte a Youtube Music alkalmazását, még nem jelent automatikusan sikert. Azt viszont határozottan jelenti, hogy talán sikerült  a Youtube vs Youtube Music problémán picit felülemelkednie a cégnek. Azt, hogy előfizetőkben hogy jelentkezik majd és ez és az hogy Android telefonokra előre lesz telepítve az alkalmazás majd jövő év elején   lehet először látni.  

Autóba költözik a Spotify

 Az, ahogyan és ahol rádiót hallgatunk, az elmúlt 5-8 évben drasztikusan változott meg. Nem is elsősorban az internet megjelenése, sokkal inkább az okostelefonok megjelenésének köszönhetően. A rádióhallgatás legfontosabb területe az elmúlt 4 évtizedben egyértelműen az autó volt, és most is az.  Az autókban az audio tartalom fogyasztást továbbra is az AM/FM rádió dominálja, ami többek között azzal is magyarázható, hogy a autók átlagéletkora 10 év körül van , azaz a legtöbb autó messze-mesze nem nevezhető connected car-nak. Érezhetően csökkent viszont a CD lejátszók használata és növekedett – duplájára- az online rádiók hallgatása.

spotify_car_thing_5_1.png

De ez nem biztos, hogy így marad! A változás tehát az autóban való zenefogyasztás terén is visszavonhatatlanul megkezdődött és az autó lehet a következő terület, ahol a streaming átveheti  majd az uralmat..

Ebből változásból érthetően a streaming szolgáltatók, így a Spotify sem szeretne kimaradni. Céljuk egyértelmű: a mindig, mindenhol való zenehallgatás lehetőségét (ami a streaming szolgáltatások lényege) az autókban is meg kell teremteni.

 

A következő terület ahol átveszi uralmat a streaming:az autó

Az, ahogyan és ahol rádiót hallgatunk, az elmúlt 5-8 évben drasztikusan változott meg. Nem is elsősorban az internet megjelenése, sokkal inkább az okostelefonok megjelenésének köszönhetően.A lényeg talán nem is az, hogy mi, hanem, hogy miért is okozta, okozza azt a...

Az, hogy a Spotify gondolkodásában  az autó, mint zenehallgatási hely kiemelt helyen szerepel, nem volt titok, sőt a piac már bő egy évvel ezelőtt várt lépést zene a téren a svéd cégtől.   Amely lépés megtörtént, de ég így is lényegesen óvatosabb, mint arra eredetileg sokan, köztük mi is számítottak.

Sőt, ha szigorúak akarunk lenni azt is mondhatnánk, hogy a svéd cég egy tesztet fújt kissé fel, hogy megtudjon felelni ezen elvárásoknak. A Car Thing névre hallgató kis eszköz ugyanis csak néhány, nyilván alapos számolás után kiválasztott tengerentúli Spotify használó számára lesz elérhető.

Spotify+Tesla- mennyben köttetett házasság

Pár sorral feljebb azt írtuk, hogy az autók átlagéletkora 10 év körül van , azaz a legtöbb autó messze-mesze nem nevezhető connected car-nak. És ez az egyik jelentős, ha nem a legjelentősebb oka annak, hogy az autókban továbbra is a hagyományos rádiózás a fő zenehallgatási mód.

 

A Tesla autókra sok minden lehet mondani csak azt nem, hogy elavult technológiát képviseltek, mégis  a Spotify, mint a legjelentősebb streaming szolgáltató nem volt elérhető a Tesla dashboard-on. eddig, mostantól ugyanis a Spotify is ott virít Elon Musk autóinak vezérlőjén.

Maga az eszköz egy hanggal irányítható kis kütyü amit a szivargyújtóra lehet csatlakoztatni, maga a készülék pedig Blutetoth segítségével csatlakozik a vezető telefonjához.  Irányítani hanggal lehet, a Hey Spotify kérésre indul például el. A kis kerek kijelzőn jelennek meg az éppen játszott dal  adatai, a jobb oldalán a kütyünek pedig a manuális, kézi irányításhoz szükséges gombok találhatóak.

Ahogy említettük, a termék (egyelőre) kereskedelmi forgalomba nem került, és a Spotify is hangsúlyozta, hogy tesztről van szó. Ugyanakkor a svéd cég levédett nem csak a Car Thing ,hanem a Home Thing valamint a Voice Thing szlogeneket is.

Attól, hogy kereskedelmi forgalomba( egyelőre) nem kerül a svéd cég terméke, az irányt  egyértelműen mutatja: a Spotify ott akar lenni, lehetőleg az első helyen akkor, amikor majd igazán beindul az autóban való zenehallgatás forradalma!

Angliából érkezett az első figyelmeztető jel a világ zeneipara számára

A streaming zenei szolgáltatások fundamentálisan alakították át a világ zeneiparát és zeneipari bevételeit az elmúlt 10 évben. Ennek az előnyeit élvezik most a kiadók, meg  valamilyen mértékben az egymással ádáz versenyt vívó streaming zenei szolgáltatók is.

uk_musicindustry_1.jpg

Gyakran felmerülő kérdés azonban, hogy mi várható hosszú távon? Egyre több és több jel utal arra, hogy a streaming szolgáltatások az irántuk alapvetően fogékony zenekedvelők jelentős részét már megszólították , a mainstream  tömeg megszólításához pedig másfajta üzleti modell kellhet.  

 

Immáron a világ zeneipara is rakétaüzemmódban

Sokkal optimistább éves iparági jelentést, mint amilyen a zeneipar 2017-es évét értékelő IPFI 2018-as jelentése volt. Erre persze minden oka meg is volt, hiszen 2015 és 2016 után, 2017 is olyan év volt, amikor a világ zeneipari bevételei meghaladták az előző évit. Természetesen az előző évekhez...

Az Egyesült Államokban már hosszú negyedévek óta várják többen- így mi is- a piac lassulását, ami eddig nem következett be. Nem járt ugyanakkor ilyen szerencsésen a legjelentősebb európai zenei piac, a brit!

Annak ellenére, hogy a felszínen minden rendben levőnek tűnik, tűnhet. A brit zeneipar 2019 első fél évében  az előző évhez képest 10%-al növekedett!

Hogy akkor miért is állítjuk azt, hogy megjelentek az első fekete felhők a streaming által uralt és vezérelt zeneipari növekedés felett? Két területen is kezdenek megmutatkozni ezek a jelek!

uk_2019h1.jpgAz egyik magának a streaming szolgáltatásokból származó bevételeknek a növekedési üteme. A 25%-ot meghaladó növekedés 2019 és 2018 első féléve között igen jó és megsüvegelendő teljesítmény, ugyanakkor alacsonyabb, mint a 2017 és 2018 hasonló időszakai között mért növekedés. Azaz, akár tetszik, akár nem, mintha a szigetországban lassulóban lenne a növekedés motorja, a streaming zenei szolgáltatások bevételeinek növekedése.

A másik talán ennél is konkrétabb jel, hiszen nem a növekedéshez hanem magukhoz a bevételekhez  kapcsolódik.

 

A brit zeneipari bevételek a legutolsó teljes, lezárt évben, azaz 2018-ban megközelítette a 900 millió fontot, ami az előző, 2017-es évhez viszonyítva alig több,mint 3%-os növekedés.

uk_revenues_2015_2018.jpg

Ez egyrészt jelentősen alacsonyabb, mint  a 2017és 2018 között regisztrált 10%-ot picivel meghaladó növekedés, de ami talán ennél is rosszabb hír, alacsonyabb, mint a 2018 évi éves átlagos infláció az Egyesült Királyságban. Azaz a kiadók 2018-ban kevesebb pénzt vihettek haza a brit piacról, mint egy évvel ezelőtt!

Mindez persze akár egyetlen kirívó alkalom is lehet, de a globális adatokat is böngészve egyre valószínűbbnek tűnik az a verzió, hogy a nagy fejlett nyugati piacokon a streaming  szolgáltatásokból származó bevételek növekedése lassulni kezd, majd akár meg is áll. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor annak elkerülése végett, hogy a globális zeneipar visszazuhanjon a 2000-es évek elejének katatón állapotába  vagy a fejletlenebbe piacokon kellene nagyon erőteljes növekedést bemutatni vagy újabb termékekkel, újabb üzleti modellek kellene a lassuló streaming növekedést kompenzálni.

Visszanyerte a befektetők bizalmát a Spotify?

Alig telt el 2 hónap azóta, hogy a Spotify második negyedéves tőzsdei jelentése kapcsán azt írtuk, hogy a befektetőket, akiket leginkább  az keserítette el, hogy egyre több jel utal arra, hogy   a Spotify csak egyre olcsóbban, egyre nagyobb kedvezményekkel tudja fenntartani piacvezető szerepét.

spotify_nokia.jpg

Már a svéd cég második negyedéves jelentése is bizalomgerjesztő volt ugyanakkor abból a szempontból, hogy a svéd cég  végre valahára  nyereségesen működjön. ( Ami az utóbbi időben kevesebb hangsúlyt kapott, pedig Daniel Ek és csapta hosszú idő óta azon dolgozik, hogy megmutassa, a zenei streaming is ,működhet jövedelmezően, az extrém magas jogdíjak ellenére is)

A harmadik negyedévi jelentés aztán teljesen más reakciókat váltott ki a befektetőkből, hiszen hirtelen csak jó hírekkel találták szembe magukat. Az ügyfélbázis- nem meglepő módon- meredeken emelkedik.

spotify_userbase_2019q3.jpg

A 248 milliós teljes bázis 30%-al ,magasabb, mint az egy évvel ezelőtti 232 millió. A prémium bázis picit még ennél is jobban 31%-al növekedett és volt 113 millió fő világszerte. A szép felhasználó szám növekedés motorja- nem meglepő módon- immáron nem a nagy nyugati piacok jelentik, hanem a fejletlenebbe, de felettébb népes piacok. A svéd cég ki is emelte  befektetői prezentációjában, hogy Latin-Amerika immáron második  egymást követő negyedévben  teljesítette túl a cég elvárásait, a nagyon fontos piacnak számító  India pedig 30%-al a terv  felett teljesített.

spotify_results_2019q3.jpgA negyedéves bevételek is szépen alakultak. Az árbevétel meghaladta az 1.7 milliárd dollárt, ami 28%-al magasabb az előző év hasonló időszakának 1.3 milliárd dolláros  értékéhez képest.  De ami ennél sokkal fontosabb, hogy története során először a svéd cég operációs szinten is  nyereséges volt. Az 54 millió eurós nyereség persze nem mondható jelentősnek az 1.7 milliárd dolláros árbevétel mellett, sokkal fontosabb inkább maga a tény, hogy végre, globálisan volt egy olyan negyedév, amikor a svéd cég nyereségesen működött.

No és mi a helyzet az előző negyedévben, negyedévekben a befektetők által árgús szemekkel figyelt egy felhasználóra jutó árbevétellel? Csökkent az előző negyedévhez képest, de csak minimális 1%-os mértékben.  Az egy évvel ezelőtti értékhez képest pedig, ha nem is jelentős, de  3%-os emelkedés! Párosítva ez a pénzügyi adatokkal illetve a masszív felhasználó szám, növekedéssel, alapjaiban változtatta meg az ARPU csökkenés optikáját és tette azt elfogadhatóvá a befektetők számára.

Nem képes meggyőzni a befektetőket a Spotify

Több, mint egy éve van jelen a Wall Street parkettjén a svéd piacvezető streaming szolgáltató, a Spotify, és a kezdeti lelkesedés és befektetői bizalom után, egyre inkább úgy tűnik, hogy csak úgy,mint anno a Pandora esetében, a Spotify esetében is egyetlen területre szűkül be a befektetők figyelme...

 

S hogy akkor mindez jelenti -e azt, hogy a befektetők számára a Spotify akkor ismét a befektetésre ajánlott kategóriába került volna? Inkább azt, hogy a részvény árfolyam kicsit fellélegezhetett a durva nyomás alól.  Hosszabb távon továbbra is megmaradtak fontos és fájdalmas kérdések a svéd cég jövőjét illetően:

  • A prémium felhasználói növekedés motorja a fejletlenebb piacokról tud már csak táplálkozni
  • Ezeken a piacokon a Spotify előfizetők által fizetett előfizetési díj markánsan alacsonyabb
  • A meghatározó zenei kiadók meghatározó befolyással bírnak a Spotify költség szintje és sok tekintetben a jövője szempontjából
süti beállítások módosítása